Beszédében Orbán Viktor nagy örömként emlékezett meg arról, hogy egy magyar ember nyerte el az idei irodalmi Nobel-díjat csütörtökön – írja az MTI. Három év alatt ez már a harmadik magyar Nobel-díj, a fizikai és az orvostudományi után most itt egy irodalmi is – jelezte.
A román vendéglátókhoz is fordulva kitért arra is, hogy miért olyan mély a magyar nemzet tagjainak összetartozása, függetlenül attól, hogy Magyarországon, Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában élnek.
– jelentette ki.
Hozzátette azt is, hogy nekünk, magyaroknak van egy rémálmunk: ha nem tudjuk elmondani, mi okból vagyunk a világon, a Jóisten kihúz bennünket a nemzetek könyvéből.
Szorult helyzetben vagyunk, nem érvelhetünk se a méretünkkel, se a számosságunkkal, se a hadseregünkkel, se a gazdagságunkkal, ezért nekünk nehéz jó választ adni. A mi válaszunk, a magyarok válasza csak a teljesítményünk, csak az érdemeink sora lehet – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Nekünk azt kell bizonyítanunk, hogy mi többet adtunk az emberiségnek, mint amit kaptunk tőle – hangsúlyozta Orbán Viktor. „Azt válaszolhatjuk a Jóistennek, hogy nézz, Uram, az Árpád-házi szentjeinkre, a nándorfehérvári diadalunkra, Széchenyi Istvánra, Neumann Jánosra, Puskás Öcsire, az olimpiai bajnokainkra, és nézz, Uram, a Nobel-díjasainkra” –fogalmazott, hozzátéve: a Nobel-díj a magyaroknak jogcím a létezésre. „Ezért kell megköszönnünk Krasznahorkai Lászlónak, hogy munkásságával szerzett ismét néhány évtizedet a magyar nemzet számára” – jegyezte meg.
Orbán Viktor azt mondta:
– mutatott rá.
Utalva az RMDSZ fennállásának 35. évfordulójára, kiemelte: a szervezet bebizonyította, hogy nem a méret, hanem az elszántság adja a közösség súlyát.
– foglalta össze a magyar miniszterelnök, aki kiemelte: az RMDSZ nem kisebbségi szervezet, hanem nemzetstratégiai tényező.
Hangsúlyozta: jövőre nemcsak a következő magyar kormányról, de a nemzet jövőjéről, „hazánk szabadságáról és szuverenitásáról is döntünk”, és 2026 áprilisában a hazának szüksége lesz az erdélyi magyarokra. Orbán Viktor azt mondta: az erdélyi magyarság az élő bizonyíték arra, hogy egy közösség addig él, amíg vannak, akik hisznek benne. Ha hiszünk benne, a győzelem sem marad el – húzta alá.
– fogalmazott.
A kormányfő azt mondta, Budapesten úgy látják, Románia és Magyarország közös érdeke, hogy a Duna medencéjében stabilitás legyen. Azt itt élő népek ne letapossák egymást, hanem „összeműködjenek”. Ha a szomszédaink erősek és szabadok, mi is erősebbek és szabadabbak leszünk, ezért érdekeltek vagyunk Románia fejlődésében, Bolojan miniszterelnök és kormánya sikerében is – hangsúlyozta.
„Ma béke, együttélés, összeműködés van” – mondta, hozzátéve: magyar részről Románia csatlakozásának a kivívása a schengeni övezethez ennek bizonyítéka. Ilyen múlttal, amilyen a két ország közös múltja, a békés együttélés nem magától értetődő, nem véletlen, hanem döntés nap mint nap.
Mi ehhez a döntésünkhöz keresünk román partnereket nap mint nap – mutatott rá.
Orbán Viktor aláhúzta: amit 35 év alatt felépítettek, az maga a nemzedékük öröksége. Azt kívánta, hogy legyen bátorságuk megőrizni, amit elértek, erejük folytatni, amit elkezdtek. Legyen hitünk, abban, hogy a legjobb napjaink még előttünk vannak – fogalmazott.
A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt, hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – zárta beszédét a magyar miniszterelnök.







