Az RMDSZ javaslatára a kormány pénteki ülésén meghozta a döntést: a helyi jövedelemadóból befolyt összegek két százalékát az önkormányzatok alárendeltségében működő előadóművészeti kulturális intézmények pénzügyi támogatására fordítják – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
– nyilatkozta a szaktárca vezetője.
A szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 4,8 millió lejes, a temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház pedig 4 millió lejes támogatásban részesül.
a kolozsvári Puck Bábszínház 3,6 millió, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig 1,8 millió lejhez jut. Hargita megyében a Csíki Játékszín közel 1,6 millió, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház pedig 1,1 millió lejes támogatást nyer el.
További összegek jutnak a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttesnek (1,1 millió lej), a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Háznak (több mint 270 ezer lej), a Háromszék Táncszínháznak (700 ezer lej), az Udvarhely Néptáncműhelynek (630 ezer lejt), valamint a Hargita Székely Néptáncszínháznak is, amely közel 830 ezer lejes támogatásban részesül – erről döntött pénteki ülésén a kormány.
Támogatást kapnak aradi (3,58 millió lej), nagyváradi (3 millió lej), brassói (4,6 millió lej), kolozsvári (17,2 millió lej), marosvásárhelyi (5,8 millió lej), illetve a nagyszebeni (3,6 millió lej) és a temesvári (9,4 millió lej) filharmóniák is.