A PSD ügyvivő elnöke hétfőn a parlamentben a sajtónak elmondta, hogy a két jogszabályjavaslat a kormány első deficitcsökkentő csomagjának néhány előírását korrigálja. Közlése szerint a szociáldemokraták szerették volna ezeket a törvénymódosításokat a második deficitcsökkentő csomagba foglalni, de a koalíciós partnerek elutasították a javaslatukat.
– magyarázta Grindeanu.
A PSD szenátora, Victoria Stoiciu elmondta, hogy az egyik tervezet a gyermeknevelési szabadságon lévő anyákra, a másik a volt politikai foglyokra, a háborús veteránokra és a szerzetesrendek tagjaira (szerzetesekre és apácákra) vonatkozik.
– magyarázta.
Emellett emlékeztetett arra, hogy jelenleg mindössze 418 személy jogosult Romániában a háborús veteránoknak és özvegyeiknek járó juttatásokra.
– tette hozzá.