Facebook-bejegyzésben bírálta párttársait Rareş Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke azzal a javaslattal kapcsolatban, hogy 9000 lejes értékhatárt vezessenek be a büntető törvénykönyvbe a hivatali visszaélés meghatározásánál.
'A tegnapi volt a legszégyenletesebb nap, amióta négy évvel ezelőtt beléptem ebbe az átkozott politikába. Nem gondoltam volna, hogy megérem, hogy a saját pártom, a PNL segítségével újra kitalálják a 13-as sürgősségi kormányrendeletet. Példátlan aljasság! Mindennek a tetejében a fő kezdeményezők a koalícióból sunyítanak és aljasul hallgatnak. Egyesek kezdeményezték és ragaszkodtak a kezdeményezéshez, mások elegánsan és érthetetlenül hallgatnak, csak azért, hogy legyen csend! A fene essen a hallgatásba! Politikai csendben fogunk meghalni, ha így folytatjuk! Egyesek megírták, az agyagkatonák pedig végrehajtották. A kár megtörtént" - írta Rareş Bogdan csütörtökön a Facebookra.
A PNL első alelnöke szerint a hivatali visszaélés meghatározását módosító tervezet miatt 'ismét kigyulladtak Brüsszelben a vészjelző fények', a civil társadalom és a sajtó pedig 'idegesen' és 'helyesen' reagált.
Hozzátette, egy szerény jövedelemből élő, hétköznapi ember számára a 9000 lejes küszöb is 'szégyentelenül' magas. 'Tehát ha a hivatali visszaélés 8999 lejes kárt okozott, az már nem minősül visszaélésnek?' - tette fel a kérdést Rareş Bogdan.
A PNL első alelnöke ugyanakkor az alkotmánybíróságot is bírálta, mivel alkotmánybírósági határozat írja elő, hogy kössék határértékhez a hivatali visszaélés büntetőjogi besorolását.
Rareş Bogdan arra reagált, hogy szerdán a szenátus első házként elfogadott egy törvénytervezetet arról, hogy a hivatali visszaélés nem számít bűncselekménynek, ha az okozott kár értéke nem haladja meg a 250 ezer lejt. A büntető törvénykönyvet az alkotmánybíróság korábbi határozataihoz igazító jogszabályjavaslatot a kormány terjesztette be a parlamentbe.
Szerda este azonban az igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy a 250 ezer lejes értékhatár helyett 9 ezer lejes értékhatárt vezetne be a hivatali visszaélés bűncselekményének meghatározásánál. Ezt követően mind a PNL elnöke, Nicolae Ciucă, mind pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu jelezték, hogy az igazságügyi minisztérium javaslatát támogatják.
Rareş Bogdan: A bűncselekményként meghatározott hivatali visszaélés okozta kár 9000 lejes küszöbértéke "szégyentelenül" magas
