Bihari Napló
RMPSZ: ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a közoktatást érintő intézkedések
RMPSZ: ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a közoktatást érintő intézkedések

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Állásfoglalást fogalmazott meg a közoktatást érintő válságkezelési intézkedés-tervezet előírásait illetően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).

Ebben többek között ez áll: „a közoktatásban dolgozó romániai magyar pedagógusok nyitottak arra, hogy szolidaritást vállaljanak az ország gazdasági helyzetének javítását szolgáló méltányos és szükséges intézkedéseinek foganatosításában,

de nem tudunk szolidaritást vállalni olyan intézkedések alkalmazásával, amelyek tanintézményeink létét, működését, a minőségi oktatás körülményeit, kollégáink és tanítványaink jóllétét, a romániai (magyar) oktatás jövőjét lehetetlenítik el”.

„Meggyőződésünk, hogy egy társadalom válságkezelő intézkedésének legfontosabb, már rövid- és középtávon pozitív társadalmi hatást gyakorló, illetve hosszútávon a gazdasági növekedésben is jelentős eredményt előidéző intézkedése a közoktatás kiemelt támogatása és erősítése lehet. Ennek szellemében határozottan úgy gondoljuk, hogy a tanintézmények és osztályok/csoportok diáklétszámainak, valamint a pedagógusok óraszámainak a tervezett növelése

nem idéznek elő a válságkezelésben számottevő gazdasági, fenntarthatósági eredményeket,

ellenben rendkívüli mértékű negatív hatást gyakorolnak az iskolai oktatás és nevelés minőségére, hatékonyságára” – nyomatékosítja az RMPSZ.

Galéria

Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke és Ferencz S. Alpár országos szakmai alelnök

Fotó: RMPSZ

A továbbiakban megfogalmazzák:

„Határozott véleményünk, hogy ezen intézkedések rövid idő alatt történő erőltetett alkalmazása a közoktatást általános válságba taszítják, a tanintézményeinkben eddig is tapasztalt nevelési jellegű problémákkal, nehézségekkel, kihívásokkal és jelenségekkel (sajátos nevelési igényű diákok fejlesztése, az iskolai erőszak és függőségek megelőzése, felzárkóztató, differenciáló fejlesztői tevékenységek hatékony alkalmazása, tehetségápolás lehetőségei stb.) történő megküzdés lehetőségeit rendkívüli mértékben ellehetetlenítik, számos intézményfenntartási gondot és a zajló fejlesztési projektek implementációjának sikertelenségét okozhatják.”

Felhívják a figyelmet arra is, hogy „a pedagógusok heti tanítási óraszámának növelése, az óraszám-kedvezmények csökkentése nagyobb régiséggel rendelkező pedagógusok esetében, a tanintézményvezetők, tanfelügyelők katedra kötelezettségi óraszámainak az indokolatlan nagymértékű növelése, valamint a kezdő pedagógusoknak folyósítható bérezési kedvezmények csökkentése hozzájárulnak

a pedagógus utánpótlás válságának további mélyüléséhez, a rendszerben oktató pedagógusok szakmai kiégésének fokozódásához,

a felelősségteljes iskolai menedzsment hatékonyságának az ellehetetlenítéséhez, számos eredményes és életképes magyar tanintézmény összevonásához, illetve többezer pedagógusi állás megszűnéséhez vezetnek”.

„Mindezek szellemében teljes mértékben és teljes egészében elutasítjuk a kormány a közoktatást érintő »válságkezelő« intézkedési tervezetét, s arra biztatjuk politikai döntéshozóinkat és jogalkotóinkat, hogy képviseljék az érvényben levő Közoktatási Törvény előírásainak az alkalmazását, illetve kizárólag olyan módosító kezdeményezéseket támogassanak, amelyek akár válságos időkben is, a közösségeink tagjainak jóllétét, a minőségi oktatás mindennemű feltételeit biztosítani képes közoktatáspolitikára alapoznak” – zárul a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnökségének 2025. július 6-án megjelent állásfoglalása.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben