Agerpres
A védelmi miniszter elmondta, hogy Romániát foglalkoztatja Jens Stoltenberg főtitkár felhívása a lemerült fegyver- és lőszerkészletek feltöltését biztosító ipari kapacitás növelésére. Beszámolója szerint mandátuma átvétele óta hetente tárgyal erről a gazdasági minisztériummal, amelynek alárendeltségébe tartozik a román védelmi ipar. 'A legtöbb partnerünknek szüksége van lőszerre, és ezt az igényt a hadiiparunk lehető legnagyobb mértékű bevonásával fogjuk kielégíteni. (...) Megpróbáljuk elérni, hogy Románia a folyamat bizonyos szakaszaiban még bizonyos felszerelések gyártásában is részt vehessen, ami már megtörtént, és remélem, hogy egyre intenzívebben fog megtörténni' - mondta a miniszter.
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg hétfőn közölte: mivel az ukrajnai háború hatalmas mennyiségű lőszert és hadianyagot emészt fel, növelni kell ezek gyártását az előállítási kapacitásba való befektetések fokozásával.
Tîlvăr: A hadiiparunk lehető legnagyobb mértékű bevonásával próbáljuk meg kielégíteni a NATO-tagállamok lőszerigényét
A hadiipar fokozott szerepvállalásával kielégíthető a NATO-tagállamok lőszerigénye - jelentette ki Brüsszelben az AGERPRES-nek a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása után Angel Tîlvăr.
