A kormányfőjelölt a találkozó után elmondta, ismertette a PNL képviselőivel jövendőbeli kormányának célkitűzéseit, amelyek Románia jelenlegi prioritásait tükrözik. Mint hangsúlyozta, a nemzetközi helyzet kihívásai mellett számos sürgős teendője van az országnak. Kiemelte a helyreállítási terv végrehajtását, amellyel jelentős összegű vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt hívhat le Románia, és ehhez szeptember 30-ig az utolsó kifizetési kérelmet is be kell nyújtania. Emellett idén ősszel lehívható a SAFE-források első részlete, illetve elő kell készíteni a jövő évi állami költségvetés tervezetét.
– tette hozzá.
Tomac hangsúlyozta, szeretné, ha a pártok elégedetlenségeiken és legitim elvárásaikon túllépve megadnák neki az esélyt, hogy hozzáértő és az ország előtt álló kihívások kezelésére képes emberekből álló kormányt alakítson.
– jelentette ki.
A polgárok adóemelésekkel kapcsolatos elégedetlenségeire hivatkozva megkérdezték tőle az újságírók, hogy mérlegeli-e adócsökkentések bevezetését.
– válaszolt Tomac. Hozzátette, ahol lenne mód „némi korrekcióra”, megvizsgálják a lehetőséget, de csak a pártokkal való egyeztetés után, mert „nagyon fontos az elővigyázatosság, ugyanakkor egy szakértői kabinet nem lehet populista”.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök hétfőn megkezdte a tárgyalásokat a pártokkal, hogy parlamenti többséget szerezzen szakértői kormánya számára.

