Irineu Darău ügyvivő gazdasági, digitalizációs, vállalkozásfejlesztési és turisztikai miniszter hétfőn a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta: a hiba elhárítása még folyamatban van, és hangsúlyozta, hogy a felelősség az ANCPI vezetését terheli.
– mondta a miniszter.
Hozzátette, egyelőre nincs becslés arra vonatkozóan, hogy az ANCPI valamennyi szolgáltatása mikor válik ismét teljes mértékben elérhetővé. A fennakadás továbbra is nehezíti az ingatlan-adásvételeket és a közjegyzői ügyintézést, mivel az intézmény több digitális szolgáltatása még mindig nem működik – írja a bihon.ro.
A miniszter szerint a technikai problémák elhárítása után a hatóságoknak fel kell mérniük, milyen hatással volt a kiesés az állampolgárokra és az ingatlanpiacra, majd el kell dönteniük, szükség van-e jogszabályi vagy közigazgatási intézkedésekre.
– fogalmazott Irineu Darău.
Az ANCPI elleni kibertámadást a múlt héten jelentették be hivatalosan. A hatóságok szerint ez volt az intézmény történetének legsúlyosabb informatikai leállása. Az ügynökség közlése szerint az adatbázisok nem sérültek, jelenleg pedig az informatikai rendszerek teljes helyreállításán dolgoznak.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) továbbra is technikai támogatást nyújt a helyreállítási munkálatokhoz, miközben az ANCPI az informatikai infrastruktúra helyreállítását és ellenőrzését végzi. A hatóságok egyelőre nem közöltek időpontot arra vonatkozóan, mikor indulhatnak újra teljes körűen az intézmény szolgáltatásai.
Korábban írtuk
Mindeközben az ingatlanpiaci tanácsadók úgy vélik, hogy az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők. Arra figyelmeztetnek, hogy ha a fennakadás két hétnél tovább tart, jelentősen nő a kockázat:
Ezek az érzelmi reakciók szerinte olyan ügyletek meghiúsulásához is vezethetnek, amelyek egyébként lezárultak volna.

