Tüntetést tart kedden a képviselőház előtt a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség.
Az erdők világnapjára időzített tiltakozó megmozdulásra az egész országból várnak szakszervezeti tagokat, emellett a Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség, valamint több szakmai szervezet is támogatja a kezdeményezést.
Az erdészek fő követelése, hogy vonják ki a Romsilva erdőgazdálkodási társaságot a 2011/109-es sürgősségi rendeletet módosító törvénytervezet hatálya alól. A kifogásolt jogszabályjavaslat bizonyos állami vállalatok esetében leválasztaná a szolgáltatói tevékenységet a kereskedelmiről, és utóbbit részvénytársaságok vagy korlátolt felelősségű társaságok hatáskörébe utalná át.
A szakszervezeti szövetség hétfői közleményében hangsúlyozta, a kormány a társadalmi partnerekkel való egyeztetés, illetve a kezdeményezés pénzügyi és jogi hatásainak előzetes felmérése nélkül fogadta el a törvénytervezetet, az országos helyreállítási terv vállalásait és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által előírt feltételeket hozva fel ürügyként.
Az erdészek úgy vélik, a tervezett módosítás veszélybe sodorná a romániai erdőket, a hazai faanyagot szándékosan bizonyos érdekcsoportot kezére játssza.
A törvénytervezetet a szenátus már elfogadta, a héten a képviselőházi szakbizottságok, majd az alsóház plénuma elé kerül. A Silva Szakszervezeti Szövetség a képviselőház elnökének támogatását kérte egy olyan módosító javaslat elfogadtatásához, amely előírná a romániai erdőket kezelő vállalat kivonását a jogszabály hatálya alól.
Tüntetést tartanak kedden az erdészek a képviselőház előtt
