Újabb menetrendváltozások a Budapest és Románia között közlekedő vonatoknál – mutatjuk, mely járatok érintettek
Újabb menetrendváltozások a Budapest és Románia között közlekedő vonatoknál – mutatjuk, mely járatok érintettek

Illusztráció

Fotó: Facebook/MÁV-csoport

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

November két egymást követő hétvégéjén is módosul több, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat menetrendje. A magyarországi vasúti pályán végzett karbantartási munkálatok miatt egyes járatok a megszokottnál 5–35 perccel korábban indulnak a Keleti pályaudvarról.

A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) tájékoztatása szerint a november 7–8-i hétvégén kilenc nemzetközi vonat indulási ideje változik meg a Budapest–Szolnok–Lőkösháza vasútvonalon végzett munkálatok következtében.

Nyolc járat öt perccel korábban indul a Keleti pályaudvarról. Ezek közé tartozik a Bukarestbe közlekedő IR 73-as, IR 79-es és IR 473-as, a Kolozsvárra tartó IR 75-ös, az Aradra közlekedő IR 371-es, IR 375-ös és IR 379-es, valamint a Temesvárra induló IR 377-es vonat. A Brassóba tartó IR 367-es járat esetében jelentősebb változásra kell számítani: ez a szerelvény 35 perccel korábban indul a megszokottnál.

Korábban írtuk

A változások a következő hétvégén, november 14-én és 15-én is folytatódnak. A CFR nemzetközi jegyfoglalási oldalán közzétett figyelmeztetés szerint a fent említett nyolc járat ezen a két napon is öt perccel korábban indul Budapestről. A Brassóba tartó IR 367-es és az IR 407-es nemzetközi vonat indulását ugyanakkor 30 perccel hozzák előre.

A MÁV vágányzári tájékoztatója is megerősíti, hogy november 7–8-án, valamint a november 13–16. közötti időszakban karbantartási munkálatok miatt módosított menetrend szerint közlekedik számos vonat a Budapest–Újszász–Szolnok–Lőkösháza vasútvonalon.

A vasúttársaságok arra kérik az utasokat, hogy utazás előtt ellenőrizzék az aktuális menetrendet, különösen akkor, ha a Keleti pályaudvarról indulnak Románia felé. A friss információk a CFR Călători és a MÁV hivatalos honlapján érhetők el.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben