A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bírálta kedden a Szociáldemokrata Pártot (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), azt állítva, hogy miközben a fizetések befagyasztásáról és az adók emeléséről beszélnek, 200 új állást hoznak létre a közszférában, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (ANPC).
Az ellenzéki párt keddi közleménye szerint más alkalmakhoz hasonlóan, amikor "lopva" akartak bevezetni új szinekúrákat, bérpótlékokat vagy fizetésemeléseket, a PSD és a PNL most is egy korábbi sürgősségi kormányrendelethez folyamodott, amelynek az elfogadásáról szóló törvénytervezetbe belefoglalták a fogyasztóvédelmi állások számának növelését.
Az USR szerint az ingatlanhitel-szerződésekről szóló 2016/52-es sürgősségi kormányrendeletről van szó, amelynek az elfogadott módosításairól szóló jelentésébe a kormánypártok belopták azt is, hogy az ANPC személyzetét 200 fővel bővítik a jogszabály által előírt 'feladatok ellátására' - olvasható a közleményben.
Az USR felszólította a két kormánypártot, hogy 'hagyjanak fel a közpénzek herdálásával', azt állítva, hogy a képviselőház plénuma 'szinte összes ülésén' megvitat állami kiadásokat növelő törvényjavaslatokat.
'Jelenleg a képviselőház már csak egy lépésre van attól, hogy szavazzon a következő törvényjavaslatokról: új különnyugdíjak bevezetése a Számvevőszék alkalmazottainak, fizetésemelés és bónuszok a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) és a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) alkalmazottainak; a prefektúrák alkalmazottainak béremelése' - írják a közleményben.
A képviselőház plénuma kedden elfogadott egy jogszabálytervezetet, amely szerint kormányhatározattal 200 új állást hoznak létre az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságnál.
USR: Miközben költségcsökkentésről beszél, a PSD és a PNL 200 új állást hoz létre a fogyasztóvédelemnél
