Több év után – 2025. július 1-jétől – Romániában véget ért a villamosenergia árának állami korlátozása. A korábbi rögzített maximumok (0,68 lej/kWh) megszűnnek, így az új díjak akár 1,5 lej/kWh-ra is ugorhatnak, ami bizonyos esetekben azzal járhat, hogy a villanyszámla a kétszeresére nő. Ettől kezdve a fogyasztók kizárólag a számukra legkedvezőbb ajánlat kiválasztásával csökkenthetik költségeiket, mondja az ANRE szóvivője, ezért mindenkit a piaci ajánlatok összehasonlítására és szükség esetén a szolgáltatóváltás ingyenes igénybevételére biztat.
Az árkorlátozás helyébe a rászorulók célzott támogatását léptetik, akik kilenc hónapon keresztül havi 50 lejes utalványban részesülnek a villamosenergia-számla kifizetésére. A támogatás elektronikus energiautalványok formájában történik, amelyekre havonta töltik fel az összeget.
A becslések szerint körülbelül 2,1 millió háztartás részesül havonta ebben a kompenzációban, a teljes erre fordított költségvetés pedig 1,041 milliárd lej lesz.
Jogosultság
Az intézkedés 2025. július 1. és 2026. március 31. között lesz érvényben. A kedvezményezettek az egyedül élő, legfeljebb 1940 lejes nettó havi jövedelemmel
rendelkezők, illetve azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó havi jövedelem legfeljebb 1784 lej – derül ki az Energiaügyi Minisztérium tervezetéből.
A támogatás csak az adott fogyasztási helyre szól, és kizárólag az ahhoz tartozó számlákra használható fel. Megemlítik azt is, hogy csak a 2025. július 1. után kiállított villanyszámlák kifizetésére alkalmazható, de az utolsó feltöltést követően még 12 hónapig érvényes lesz.
Nem részesülhetnek a támogatásban azok a személyek, akik az igénylés időpontjában (1) nem Romániában élnek, (2) nem tudják igazolni romániai tartózkodásukat a jogszabályoknak megfelelően, (3) nem rendelkeznek érvényes személyazonosító
okmánnyal, illetve akik (4) szabadságvesztésüket töltik, vagy állami vagy magánfenntartású bentlakásos szociális ellátásban részesülnek.
Igénylés
A támogatást az egyedül élő személy vagy a család egyik nagykorú tagja igényelheti kizárólag online, egy erre a célra fejlesztett STS-applikáción (Serviciul de Telecomunicații Speciale/ Különleges Távközlési Szolgálat) keresztül az EPIDS-rendszerben. Azok számára, akik nem tudják használni ezt az applikációt, a helyi önkormányzatok vagy a postahivatalok munkatársai nyújtanak segítséget
– közölte a minisztérium.
Az egyedülálló személy vagy család jogosultságát az alkalmazás automatikusan ellenőrzi, a kérelmező által megadott adatok, valamint a lakossági nyilvántartás és a jövedelmi adatbázis alapján. Az utalványok kiadását, nyomtatását, kézbesítését, valamint az energiaszámlák postai megbízással történő kifizetését a Román Posta végzi.
Az energiaszámlák postai megbízással (mandat poștal) történő kifizetése céljából a posta minden jogosult számára „postai megbízási számlát” nyit, amelyen keresztül a kifizetések történnek majd. Bár a rászorulók számára biztosított havi 50 lejes energiatámogatás már július 1-jén életbe lépett, az ehhez szükséges digitális kérelmezési rendszer, az EPIDS-rendszerben működő applikáció egyelőre még nem használható, ugyanis jelenleg tesztelési fázisban van.
A romániai sajtóorgánumok, köztük a Digi24 és a Mediaflux is arról számolt be, hogy a Különleges Távközlési Szolgálat által fejlesztett elektronikus platform legkésőbb a sürgősségi rendelet hatálybalépésétől számított 60 napon belül, vagyis
2025. augusztus 30-ig válik elérhetővé. A támogatást csak ezen a felületen lehet majd igényelni, vagy – technikai akadály esetén – a helyi önkormányzatok és a
postahivatalok segítségével lehet beadni a kérelmet.
Télen fűteni, nyáron hűteni nem tudnak
Az energiaszegénység Romániában elsősorban a vidéki háztartásokat sújtja – állapítja meg a Román Energiaszegénységi Obszervatórium (ORSE) 2024-es országos jelentése. A szakértők szerint az energiaszegénységnek nemcsak jövedelmi, hanem lakhatási és infrastrukturális okai is vannak. A háztartások 76 százaléka vidéken küzd az úgynevezett extrém energiaszegénységgel, ami azt jelenti, hogy képtelenek biztosítani alapvető energiaigényeiket (világítás, fűtés, meleg víz). A lakosság több mint 60 százaléka a jövedelmének túl nagy részét – sok esetben 10 százalék feletti arányt – fordítja energiaköltségekre.
A vidéki háztartások több mint fele elavult, fafűtéses kályhákat vagy sparheltet használ – ezek hatékonysága rendkívül alacsony, károsanyag-kibocsátásuk viszont magas. Az északnyugati régióban a háztartások 30,8–30,9 százaléka nem tudja fedezni alapvető energiafogyasztási igényeit (pl. fűtés télen), mivel erre anyagi lehetőségeik korlátozottak – szemben a 20 százalékos országos átlaggal. Ez azt jelenti, hogy a régióban szinte minden harmadik háztartás kényszerül lemondani a megfelelő téli hőkomfort biztosításáról.
Az energiaszegénység ugyanakkor nem csupán a hideg hónapok túlélését jelenti. A szakértők figyelmeztetnek: egyre több háztartás nem tudja nyáron sem megfelelően hűteni lakását, pedig a hőhullámok gyakorisága és intenzitása is nő. A rosszul szigetelt, ventilátor vagy klímaberendezés nélküli otthonokban 40 fokos kánikulában elviselhetetlen a hőség, ami az idősek és betegek számára életveszélyes lehet.
A jelentés szerint a problémát tovább mélyíti a szociális támogatási rendszerek hiányossága, valamint az, hogy az energiahatékonysági beruházások elsősorban a városi tömbházakat célozzák. Az ORSE szakértői célzottabb támogatási mechanizmusokat, helyi energetikai tanácsadást, valamint a megújuló energiaforrásokhoz való hozzáférés javítását sürgetik.