Agerpres
A tárcavezető kedd este a helyszínre utazott, tárgyalt a bánya alkalmazottaival és a vállalat vezetőivel is. A miniszter azt nyilatkozta, a váltásvezetőtől megtudta, hogyan történt a baleset, de beszélt a bányakirendeltség vezetőjével is. Kérte a külszíni bánya tevékenységéért közvetlenül felelős három igazgató leváltását, "mert ehhez hasonló tragédiák nem fordulhatnak elő többé" - mondta.
Virgil Popescu elrendelte továbbá, hogy a minisztérium ellenőrző testülete vizsgálja meg a bánya tevékenységét és mérje fel a munkahelyi biztonság helyzetét. A testület számba veszi majd a munkaügyi felügyelők által a korábbi munkabalesetek alkalmával kirótt büntetéseket is.
A Gorj megyei Jilţ felszíni bányakitermelésen kedd délután történt a három emberéletet követelő munkabaleset. A rendőrség tájékoztatása szerint a Mătăsari településhez tartozó bányánál egy munkásokat szállító teherautó 51 éves sofőrje elvesztette uralmát a jármű fölött, amikor annak a szállítószalag fölött vezető hídon kellett volna áthaladnia. A teherautó mintegy 3 métert zuhant a hídról és felborult. A balesetben életét vesztette egy 29, egy 38 és egy 48 éves férfi, 13-an megsérültek.
Virgil Popescu kérte a bánya tevékenységéért felelős három igazgató menesztését
Virgil Popescu energiaügyi miniszter kéri az Olténiai Energetikai Komplexum keretében a Jilţ külszíni bánya tevékenységéért felelős három igazgató leváltását.
