Bihari Napló
Vonatjáratokat állítanak le az állami vasúttársaság adósságai miatt, köztük Váradot érintő járatokat is
Vonatjáratokat állítanak le az állami vasúttársaság adósságai miatt, köztük Váradot érintő járatokat is

Fotó: Alexandru Nițescu

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Vonatjáratokat állítanak le Romániában az állami CFR Călători vasúttársaság adósságai miatt – közölte a cég csütörtökön.

A CFR Călători nem tudja határidőre törleszteni a vasúti pályahasználati díjat 41,4 millió lej értékben a romániai vasúti infrastruktúrát tulajdonló, szintén állami CFR SA-nak, miután a romániai vasúti reformért felelős hatóság (ARF) 139 millió lejt meghaladó összeggel tartozik a cégnek, amiből csak 7,8 millió lejt törlesztett – írja az MTI.

A CFR SA a hét elején bejelentette, hogy a CFR Călători fizetési hátraléka miatt szeptember 1-től leállítják a cég által üzemeltetett személyvonatok (Regio), október 1-től pedig a gyorsvonatok (InterRegio) közlekedését. Később, a két cég és az ARF között folytatott tárgyalások eredményeként azt közölték, hogy a CFR Călători adósságait átütemezték, és a pénzügyi nehézségek ellenére a forgalom zavartalan lesz.

A mostani bejelentés szerint mintegy 30 járatot szüntetnek meg, többek között a Brassó és Bukarest, Nagyvárad és Arad, Temesvár és Nagyvárad, Szatmárnémeti és Temesvár, Kolozsvár és Beszterce között. A járatok egy része szeptember 1-től, mások október 1-től állnak le.

Értesülések szerint a döntés hátterében az áll, hogy a CFR Călători a szokásosnál két nappal korábban utalta a fizetéseket az alkalmazottaknak, miközben a CFR SA-nak nincs pénze a bérekre, mivel a CFR Călători nem fizeti ki a tartozását – írja az Agerpres.

Idézet
Innen a felháborodás, és teljesen jogos

– nyilatkozták a vállalathoz közel álló források.

Az Agerpres csütörtökön is megkérdezte Mihai Barbut, a Vasúti Reform Hatóság (ARF) elnökét, aki reményét fejezte ki, hogy mégsem fogják leállítani a vonatokat. Rámutatott, az ARF szerdán utalt a CFR Călători-nak 7,8 millió lejt, pénteken vagy hétfőn pedig további 29 millió lejt kap a vállalat, amelyből törlesztheti az adóssága nagy részét.

A CFR Călători mellett a Transferoviar Călători vasúttársaság is tartozik mintegy 7 millió lej értékű pályahasználati díjjal a CFR SA-nak.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben