A miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ehhez jogszabály-módosításra van szükség, mivel a hatályos törvény nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok a már megállapított helyi adókon utólag módosítsanak.
Ilie Bolojan elmagyarázta: egyes önkormányzatok az elmúlt időszakban a törvényben előírt minimumnál magasabb szintre emelték például a gépjárműadót, ám a jelenlegi jogi keret nem engedi meg számukra, hogy utólag visszacsökkentsék az adókat a minimális szintre, még akkor sem, ha ezt a helyi körülmények indokolnák.
– írja az Agerpres.
A kormányfő szerint a törvényt a költségvetés elfogadása előtt lenne célszerű módosítani, hogy az önkormányzatok már az idei helyi költségvetések elfogadásakor alkalmazni tudják az új szabályokat. Megjegyezte azt is, hogy az idei év rendhagyó volt az adók szempontjából, mivel elfogadásuk az alkotmánybírósági döntések késlekedése miatt jelentősen csúszott, ami zavart és félreértéseket okozott a helyi közigazgatásban.
Bolojan arról is beszámolt, hogy szerdán egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, aki korábban azt javasolta, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illeték emeléséről szóló döntését.
A miniszterelnök ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Románia vállalása szerint jövő évtől a piaci értékhez közelebb álló adóztatási rendszerre kell áttérni, amelynek részletein még dolgozik a kormány. Mint fogalmazott, az országban jelenleg egy átmeneti szabályozás van érvényben ezen a területen.







