Időben jelezte a csalást, a bank mégsem zárolta a számláját: kártérítés lett a vége
Időben jelezte a csalást, a bank mégsem zárolta a számláját: kártérítés lett a vége

Fotó: Orbán Orsolya

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Raiffeisen Bank egyik ügyfele jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet egy adathalász támadás következtében eltulajdonított, közel 70 ezer lej visszaszerzéséért indított – írja a profit.ro.

Jogerősen kártérítésre kötelezték a Raiffeisen Bankot, miután egyik ügyfele közel 70 ezer lejt veszített egy adathalász csalás következtében.

A bíróság szerint a pénzintézet annak ellenére sem zárolta időben a nő számláját, hogy az ügyfél jelezte adatainak jogosulatlan felhasználását.

A banknak az elveszített pénzen felül 10 ezer lej erkölcsi kártérítést és a perköltséget is meg kell fizetnie.

Az eset 2023. január 13-án kezdődött: a nő egy látszólag a banktól érkező e-mailt kapott, amely szerint letiltották a SmartToken hitelesítő szolgáltatást. Az üzenetben található linkre kattintva megadta a kért adatokat, amelyek így csalókhoz kerültek – írja a Profit.ro.

Másnap, amikor már nem tudott belépni a számlájára, értesítette a bankot, és kérte számlái zárolását, valamint a tranzakciók leállítását. Büntetőfeljelentést is tett. A számláját azonban január 15-én és 18-án is megterhelték, összesen 69.937,60 lejjel.

A nő első fokon, 2024 márciusában elveszítette a pert, a Bukaresti Törvényszék azonban 2026 januárjában neki adott igazat. A bank további jogorvoslati kérelmét a Bukaresti Ítélőtábla elutasította, így az ügyfél számára kedvező döntés jogerőssé vált.

Ez volt a döntő a per során

A Raiffeisen azzal védekezett, hogy a kifogásolt tranzakciókat megfelelő hitelesítéssel hajtották végre,

az ügyfélnek pedig kötelessége biztonságban tartani hozzáférési adatait.

A bíróság megállapította, hogy a nő maga adta meg az információkat a hamis oldalon, és arra sem találtak bizonyítékot, hogy a bank rendszerében biztonsági rés lett volna, vagy a pénzintézet adta volna át az ügyfél e-mail-címét a csalóknak.

A döntő körülmény azonban az volt, hogy mi történt a csalás bejelentése után.

A törvényszék szerint a bank időben értesült a jogosulatlan használatról, mégsem akadályozta meg a későbbi terheléseket, és nem indokolta megfelelően a zárolás késedelmét. Ezzel megszegte törvényi kötelezettségét, és jelentős veszteséget okozott ügyfelének – állt az indoklásban.

A bírák azt is figyelembe vették, hogy a nő hosszú ideig nem férhetett hozzá pénzéhez, visszaszerzéséért pedig pert kellett indítania. Az ebből eredő stressz és lelki megterhelés miatt 10 ezer lej erkölcsi kártérítést ítéltek meg. A banknak a 4663,05 lejes perköltséggel együtt összesen 84.600,65 lejt kell fizetnie.

Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy

az ítélet ennek a konkrét ügynek a körülményeire vonatkozik, és nem jelenti azt, hogy minden adathalász csalás után automatikusan a bank téríti meg a veszteséget.

Ebben az esetben az ügyfél időben tett bejelentése és a bank ezt követő mulasztása alapozta meg a felelősséget – áll az eset összegzésében.

Korábban írtuk

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben