Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
A CC közleménye szerint a napi kamatjegyzés (fixing) – a különböző futamidejű bankközi hitelkamatok leszögezésének – idején a bankoknak egymástól függetlenül kellett volna megadniuk a kamatlábakat, ám a megbírságolt tíz bank állítólag bizalmas, stratégiai jellegű információkat cserélt, és a versenytársak árfolyamához igazította magatartását, mesterségesen befolyásolva a bankközi kamatok átlagaként kiszámolt ROBOR értékét, írja az MTI.
A versenytanács együttesen 3,73 milliárd lej összegű bírságot szabott ki tíz bankra, amely a román versenyjogot és az Európai Unió működéséről szóló szerződést megsértve manipulálta a ROBOR-t – közölte a CC. A határozat ellen az indoklás közzétételét követően 30 napon belül a bukaresti táblabíróságon lehet fellebbezni.
A ROBOR referenciakamatlábnak számít a román pénzpiacon, amely befolyásolja a jogi személyeknek, állami szervezeteknek és önkormányzatoknak nyújtott hitelek kamatát, valamint a magánszemélyeknek 2019 előtt nyújtott hitelek kamatainak kiszámítását, ugyanis számos változó kamatú lejhitel törlesztőrészletének képletében szerepel.
A versenyjog megtiltja a vállalatok közötti olyan megállapodásokat, amelyek megakadályozzák, korlátozzák vagy torzítják a versenyt a román piacon – emlékeztetett a versenytanács közleménye.

