Megszűnik a speciális mezőgazdasági és élelmiszeripari minimálbér, többet vihetnek haza a dolgozók
Megszűnik a speciális mezőgazdasági és élelmiszeripari minimálbér, többet vihetnek haza a dolgozók

Fotó: Olti Angyalka

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Júliustól megszűnik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar külön minimálbére Romániában: a kormány egységesíti a legalacsonyabb kötelező bérszintet, így ezekben az ágazatokban is ugyanaz a minimálbér lesz érvényben, mint országos szinten minden más területen.

A döntés hátterében az áll, hogy 2026. július 1-jétől a bruttó országos minimálbér 4050 lejről 4325 lejre emelkedik, miközben az agráriumban és az élelmiszeriparban eddig külön szabályozott, alacsonyabb küszöb maradt volna érvényben. Ennek elkerülésére a kormány most hatályon kívül helyezi azt a rendelkezést, amely eddig saját minimálbért írt elő e két szektornak, vagyis az év felétől gyakorlatilag megszűnik az ágazati külön út.

A változás első látásra kedvezőnek tűnik a dolgozók számára, hiszen a kötelező legkisebb bruttó fizetés 275 lejjel nő. A valós, kézhez kapott összeg azonban ennél jóval szerényebben emelkedik.

Jelenleg a 4050 lejes minimálbér után egy alkalmazott hozzávetőleg 2574 lejt visz haza, júliustól pedig a 4325 lejes új bruttó mellett mintegy 2699 lej marad nála.

Ez mindössze körülbelül 125 lejes nettó növekedést jelent havonta.

Ennek oka, hogy közben csökken az adómentesen hagyott jövedelemrész: a jelenlegi 300 lej helyett már csak 200 lej lesz mentes a bérterhek egy része alól, így a bruttó emelés jelentős részét elviszik a levonások.

Sokkal élesebben érzik majd meg a módosítást a munkáltatók.

Egy minimálbéren foglalkoztatott alkalmazott teljes havi költsége jelenleg körülbelül 4134 lej, ez júliustól 4418 lejre nő. Vagyis minden egyes minimálbéres dolgozó után mintegy 284 lejjel kell többet előteremteniük a cégeknek havonta. Ez országos szinten is jelentős pluszteher, de különösen az olyan alacsony profittartalmú területeken lehet fájdalmas, mint a mezőgazdasági idénymunka, az élelmiszer-feldolgozás, a pékipar, a tejipar, a húsfeldolgozás vagy a zöldség-gyümölcs csomagolás, ahol hagyományosan sok alkalmazott dolgozik a minimálbér környékén.

Bihar megyében ennek a változásnak komolyabb súlya lehet,

hiszen a megye gazdaságában számottevő a mezőgazdasági termeléshez és az élelmiszeripari feldolgozáshoz kötődő munkahelyek aránya. A gyümölcs- és zöldségtermesztés, a tej- és húsipari üzemek, a pékségek, valamint a csomagoló- és feldolgozóvállalkozások jelentős része olyan alkalmazotti körrel működik, ahol a minimálbér vagy az ahhoz közeli fizetés a meghatározó.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar külön minimálbérét 2022-ben vezették be, egy szélesebb ágazati támogatási csomag részeként. A döntés akkor annak felismeréséből született, hogy ezekben a munkaigényes, ugyanakkor alacsony bérekkel működő szektorokban egyre nehezebb volt megtartani a dolgozókat, miközben a vállalkozások is súlyos munkaerőhiánnyal küzdöttek. A kormány ezzel a legális foglalkoztatást akarta ösztönözni, emelni kívánta az ágazatban dolgozók bérszínvonalát, és vonzóbbá tenni a mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari munkát. A rendszerhez adó- és járulékkedvezmények is kapcsolódtak.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben