A hegyimentőknek sikerült lehozniuk a Fogarasból a szombaton lezuhant két turista holttestét
A hegyimentőknek sikerült lehozniuk a Fogarasból a szombaton lezuhant két turista holttestét

Fotó: Szeben megyei hegyimentő-szolgálat

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A hegyimentőknek vasárnap délután sikerült egy SMURD-helikopter segítségével elszállítaniuk a Fogarasból a szombaton meghalt két ploiești-i turista – egy 35 éves és egy 50 éves férfi – holttestét.

Dan Popescu, a Szeben megyei Salvamont igazgatója szerint összesen 15 hegyimentő vett részt az akcióban, akik két csapatot alkottak. A két holttestet gyalogosan vitte el a szakadékból az egyik csapat addig a pontig, ahol a helikopter átvette és a hegy lábához szállította őket.

A hegyimentőknek azonban az akció még nem ért véget, mert még három-négy órába beletelik, amíg gyalogosan elérik a hegy lábát ők is – mondta Popescu.

A két személy szombaton vesztette életét a Fogarasi-havasokban, a Buteanu-csúcs környékén, harmadik társukat SMURD-helikopterrel mentették ki és szállították a Bilea-tóhoz. Mindhárman ploiești-iek voltak.

Korábban írtuk

Az időjárási körülmények és a rendkívül nehéz terepviszonyok miatt a két személy holttestét szombaton már nem tudták lehozni a hegyről, így vasárnap reggel újrakezdték az akciót.

A Szeben megyei Salvamont vezetője szerint a két szerencsétlenül járt turista, valamint a szombaton megmentett harmadik társuk sem volt felszerelkezve a hegyen uralkodó télies viszonyoknak megfelelően.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben