Mint később kiderült, a tragédia halálos áldozata a Magyarkapusi Általános Iskola titkárnője és református vallástanára volt, akitől megrendülten búcsúznak a közösségi oldalakon. A tanintézmény Facebook-bejegyzésben tudatta szerdán a szomorú hírt:
A bejegyzéshez rengeteg hozzászólás érkezett. A részvétnyilvánítások mellett sokan emlékeznek megható szavakkal az elhunytra.
– írja egyik volt tanítványa.
Kollégái közül is sokan búcsúznak:
– áll az egyik hozzászólásban, míg egy másik bejegyzésben e sorokkal emlékeznek:
„Milyen különös, hogy egy ember távozásával egy egész világ halkul el. Te nem a hangosak közé tartoztál. Vallástanár voltál, titkárnő voltál, de leginkább ember. Alázatos. Szerény. Segítőkész. Az a fajta ember, akit nem kell észrevenni, mert már ott van minden jóban, amit maga után hagy.
Beszédedben megfontolt, szavaidban béke lakott. Nem uraltad a teret, csak megtöltötted szeretettel. Anya. Feleség. Egy család biztos pontja. Ötvenhárom évnyi szeretet, gondoskodás, odafigyelés.
Búcsú nélkül mentél el, és ez a csend most nagyon fájó. Hiányozni fog a hangod. Hiányozni fog a mosolyod. Hiányozni fog, ahogy figyeltél, ahogy segítettél, ahogy egyszerűen jelen voltál. De amit adtál, nem tűnt el veled. Itt maradt bennünk. És amíg szeretettel kimondjuk: Csilla, addig a fényed sem alszik ki soha. Nyugodj békében.”
A tragédia körülményei
Mint korábban írtunk róla, a tragikus baleset június 10-én, szerdára virradóra, éjjel 1.18 órakor következett be az 1-es országúton, Báródsomos (Cornițel) településnél. A balesetben két személygépkocsi, egy teherautó és egy tartálykocsi volt érintett.
A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a helyszíni vizsgálatok alapján kiderült: egy 32 éves nagyváradi férfi, aki egy félpótkocsis kamiont vezetett,
Ott előbb két személyautóval ütközött, majd egy tartálykocsinak is nekiment. A nagy erejű ütközés következtében három személy a roncsok közé szorult, a teherautó sofőrje, valamint a második személyautó sofőrje és utasa.
Az 53 éves magyarkapusi (Căpușu Mare, Kolozs megye) nő, aki a másodikként érintett személygépkocsi utasa volt, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A balesetben megsérült a második személyautót vezető 63 éves magyarkapusi férfi, továbbá az első személygépkocsi 46 éves szászfenesi (Florești, Kolozs megye) sofőrje. Sérüléseket szenvedett a balesetet okozó 32 éves nagyváradi kamionsofőr is. Mindhármukat kórházba szállították további ellátásra. Az ötödik érintett személy, a tartálykocsi vezetője nem sérült meg súlyosan, és visszautasította a kórházi ellátást.
Az élesdi rendőrök ügyészi felügyelet mellett folytatják a nyomozást, hogy pontosan tisztázzák a tragédia körülményeit. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból okozott testi sértés gyanúja miatt folyik az eljárás.

