A kaszkadőrjelenetbe beillő baleset során az autó szó szerint átrepült a körforgalmon és két, mozgásban levő járművön és csak másodperceken múlott, hogy nem ütközött össze egy városi buszjárattal. Az autógáz-töltőállomás mellett landoló gépjárműről készült felvételek Bolíviáig is eljutottak, ugyanis egy ottani televíziócsatorna TikTok-oldalán osztotta meg a videót. A bejegyzést mintegy 13 millióan látták – írja az Ebihoreanul.
A New York Post Facebook-oldalán is megosztotta a felvételt, hasonlóan a TMZ-hez. Az amerikai olvasók – az itteni hírfogyasztókhoz hasonlóan – a Vissza a jövőbe című film képsoraihoz hasonlították a balesetet.
„Autós káosz. Félelmetes pillanat – egy felgyorsult Mercedes átrepül két autó felett, miután nekiment egy körforgalomnak” – fordítható a The Sun által adott cím, míg a szintén brit The Independent napilap azt emeli ki, hogy a sofőr csodálatos módon élte túl a balesetet, amely során egészségügyi problémák miatt elvesztette az uralmát a jármű felett.
A közösségi oldalon számos reakciót váltottak ki a fent említett portálok cikkei: egyesek azon csodálkoznak, hogyan élhette túl a balesetet a sofőr, míg mások úgy vélik, nem kellett volna megbírságolni a sofőrt, aki rosszullét miatt vesztette el az uralmát a jármű felett.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a 49 éves (nem pedig 55, mint az előzetes híradásokban szerepelt., szerk. megj.) férfi diabéteszes roham miatt képtelen volt irányítani a járművet. Az Ebihoreanul információi szerint a férfi vércukorszintje rendkívül alacsony, 40 mg/dl volt, miközben a normál érték 100–120 közötti. A férfi szerencsére csak könnyebb és közepesen súlyos sérüléseket szenvedett – 11 ponton törtek el a bordái, illetve arcán szenvedett zúzódásokat. A rendőrség 1620 lejes pénzbírságot szabott ki számára, és 90 napra felfüggesztették a jogosítványát.







