Egy 25 éves szalontai fiatalembert egy év és nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Szalontai Bíróság egy öt évvel ezelőtti halálos közúti baleset miatt. Emellett a vádlottat 80 nap közösségi munkára és 2000 lej perköltség megfizetésére is kötelezték. Az ítélet nem jogerős.
A tragikus baleset 2021. január 23-án, késő este történt a 79-es országúton, Nagyszalonta Illye (Ciumeghiu) felöli bejáratánál. A fiatal sofőr két barátjával utazott autójában, amikor egy előtte haladó jármű előzésébe kezdett. A szembejövő sávba áttérve elütött egy 52 éves kerékpárost, aki a baleset következtében életét vesztette.
A vádlott a nyomozás során azt állította, hogy körülbelül 90 kilométeres óránkénti sebességgel haladt esős időben, és a sötét ruházatot viselő, világítás és fényvisszaverő elemek nélküli kerékpáros hirtelen jelent meg előtte az úttest közepén. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a védekezést. Egy szakértői jelentés szerint az ütközés helye mintegy egy méterre volt az út szélétől, nem pedig az úttest közepén, írja a Bihon.
Az ítélet indoklása szerint néhány másodperccel a tragédia előtt a kerékpárost egy másik, Szalonta irányából érkező jármű már megelőzte. A bíróság úgy értékelte, hogy a szemből érkező autó fényszóróinak fényében a vádlottnak észlelnie kellett volna a kerékpárost.
A temesvári kriminalisztikai szakértők megállapították, hogy a baleset mindkét fél hibájából történt. A kerékpáros vérében 2,79 ezrelékes alkoholszintet mutattak ki, kerékpárja pedig nem volt megfelelően kivilágítva. Ugyanakkor a gépkocsivezető sem igazította sebességét a látási viszonyokhoz, a sötétben körültekintőbben kellett volna előzésbe kezdjen.
Ez lehetővé tette számára, hogy a törvényben előírt büntetési tételek egyharmados enyhítésében részesüljön. Az ügyben hozott ítélet ellen még fellebbezés nyújtható be.

