Bíróság elé állítják a kisősi iskola volt igazgatóját, akit négy rendbeli, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolnak. A 61 éves férfi ügyében a Bihar Megyei Törvényszéki Ügyészség október 7-én emelt vádat. Az ügy három, 13 és 14 év közötti diákot érint, a vádlott előzetes letartóztatásban marad, áll az ügyészség közleményében.
Az ügyészek szerint a cselekmények 2024 és 2026 között történtek, az iskola területén, tanórák alatt, illetve az igazgatói irodában.
A vádirat szerint a férfi négy különálló alkalommal követett el szexuális jellegű cselekményeket a három kiskorúval szemben. Két esetben állítólag azzal az indokkal hívta be a diákokat az irodájába, hogy sportruházati termékeket próbáljanak fel. A korábbi sajtóbeszámolók szerint a tanulók azt panaszolták, hogy a tanár intim testrészeiket érintette meg.
A vádemelés során az ügyészség figyelembe vette a tanár és igazgató, valamint a diákok közötti alá-fölérendeltségi viszonyt is. Az érintett bűncselekményekért a törvény háromtól tizenhárom évig terjedő szabadságvesztést ír elő.
Az ügy az Élesdi Bíróságon tárgyalják tovább. A volt igazgató május 28. óta van előzetes letartóztatásban. Szeptemberben a Bihar Megyei Törvényszék fenntartotta az intézkedést, miután korábban a Nagyváradi Bíróság hatvan napra hatósági felügyeletre enyhítette volna azt.
Korábban írtuk
A férfit az idei tavaszon felmentették a kisősi iskola igazgatói tisztségéből, miután a nyomozók az ügyben tartott vizsgálat részeként házkutatást végeztek nála. A vádlott bűnösségéről a bíróság dönt.

