Igazoltattak 1931 személyt, 1122 alkohol- és drogtesztet végeztek. Összesen 707 büntetést osztottak ki, az ezekből befolyt összeg 512.911 lej. Továbbá 43 bűncselekményt észleltek, ebből 18 közlekedési jellegű.
A legtöbb bírságot, 459-et közúti szabálytalanságokért osztották ki, ebből 320-at gyorshajtásért, 32-t a biztonsági öv használatának elmulasztásáért, hatot a nem kijelölt helyen való megállásért, ötöt elsőbbségadás hiánya miatt, 12-t ittas vezetésért, 14-et az időszakos műszaki vizsgálat hiányáért, továbbá megbírságoltak 8 kerékpárost és 62 büntetést egyéb okokért adtak.
A forgalomból 86 olyan járművezetőt állítottak ki, akik veszélyt jelentettek másokra, a jogosítványukat felfüggesztették; elvettek továbbá 61 forgalmi engedélyt.
A rendőrség elfogott július 22-én, reggel 7.45 órakor az 1-es jelzésű országúton, Borson egy 39 éves nagyváradi férfit, aki esetében felmerült a gyanú, hogy kábítószer hatása alatt vezetett egy gépjárművet. A helyszínen végzett gyorsteszt eredménye pozitív lett, ezután vérvizsgálatot is végeztek, mely megerősítette a pozitív eredményt. Az ügyben eljárás indult.
A rendőrség elfogott július 26-án, délután 15.30 órakor Biharszentjánoson egy 46 éves helyi férfit, aki ittasan vezetett egy személyautót. A légalkoholszintje 1,07 mg/l volt. Másnap hajnali 4.34 órakor Herzafalván (Hârsești) egy 29 éves kerpenyédi (Cărpinet) férfit fogtak el, aki szintén ittasan vezetett, légalkoholszintje 0,84 mg/l volt. Mindkét személy ellen eljárás indult.
Az 1-es jelzésű országúton, Borson július 26-án, reggel 7.50 órakor elfogtak egy 49 éves körösgyéresi (Girișu de Criș) férfit, aki jogosítvány nélkül vezetett egy traktort. A jármű nincs forgalomba íratva. Eljárás indult a férfi ellen.