A Bihar Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség hat természetes és négy jogi személy ellen emelt vádat, akik egy összetett biztosítási csalássorozatban érintettek. Az ügyészek szerint a vádlottak 2019 és 2023 között több alkalommal is milliós nagyságrendű kártérítést próbáltak kicsalni különböző biztosítótársaságoktól,
A nyomozás szerint a vádlottak – P. O. (47 éves), S. C. (41 éves), L. C. (48 éves) és társaik – fiktív számlákat állítottak ki olyan cégek nevében, amelyek mögött valójában ők maguk álltak. Ezeken a dokumentumokon külkereskedelemre szánt, a valóságban nem létező árukat (például cipőket és luxusbútorokat) tüntettek fel szállítmányként.
Ezek a „szállítmányok” útközben kamiontűzben megsemmisültek, a vádlottak pedig a megemelt biztosítási összegek alapján kárigényt nyújtottak be a biztosítókhoz.
A hatóságok szerint a tűzesetek Románia és Magyarország területén történtek hasonló körülmények között, de a szállítmány mindig különböző cégek nevéhez volt köthető, hogy eltüntessék az összefüggéseket az esetek között. A kamionokat minden alkalommal más sofőr vezette, akik bűnsegédlet miatt kell feleljenek tettükért a bíróság előtt.
A csalássorozatban nagyváradi, váradszentmártoni és mezőszakadáti cégek érintettek. A megtévesztett öt biztosítótársaság között egy németországi is volt.
A vádlottak összesen 4.074.011 lej kártérítést próbálták kicsalni, ebből 1.407.218 lej ténylegesen ki is lett fizetve.
A biztosítók kárának megtérítéséért az ügyészek zárolták a vádlottak ingó és ingatlan vagyonát, valamint lefoglalták a bankszámláikon lévő összegeket a teljes kárérték eléréséig.