A rendőrautó egy súlyos közúti baleset helyszínére tartott a 13-as országúton, ahol egy ember életét vesztette. Az okóber 9-i baleset miatt korlátozták a forgalmat, és hosszú kocsisor alakult ki. A rendőr, hogy minél hamarabb a helyszínre érjen, megpróbálta kikerülni a torlódást.
A választott útvonal azonban tartogatott egy kellemetlen meglepetést: a beton még nem kötött meg, így a rendőrautó néhány percre beleragadt. A helyzetet végül gyorsan megoldották, a jármű nem sérült meg, az egyenruhások pedig folytathatták útjukat. Szerencsére a „felkavart” beton sem maradt maradandó emlék: még időben sikerült újra elegyengetni.
A Brassó megyei rendőrség a közösségi oldalán reagált a történtekre, és ahelyett, hogy megpróbálta volna kimagyarázni a helyzetet, elismerte a hibát.
– írták bejegyzésükben.
Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a rendőr egy halálos baleset helyszínére igyekezett, ahol minden perc számított.
– fogalmaztak.
A történet végül szerencsésen zárult: a rendőrautó folytathatta a szolgálatot, a betonfelületet helyreállították, az internet pedig egy újabb, sokakat megmosolyogtató felvétellel gazdagodott.

