Október 26-án, vasárnap az ügyészek indítványozták annak a 20 éves ottományi fiatalembernek az előzetes letartóztatását, aki ittasan és felfüggesztett jogosítvánnyal vezetve okozott halálos kimenetelű közúti balesetet. A Margittai Bíróság bírája jóváhagyta az indítványt, és elrendelte a sofőr 30 napos előzetes letartóztatását.
Frissítés
A 112-es egységes segélyhívó számon érkezett a riasztás október 26-án, hajnali 2.47 órakor, hogy közlekedési baleset történt az 191/F jelzésű megyei úton, Ottományban (Otomani).

Fotó: bihon.ro/INFO TRAFIC BIHOR
A helyszíni vizsgálatok során a rendőrök megállapították, hogy körülbelül 2.38 órakor egy 20 éves, ottományi fiatalember egy személygépkocsival az 191/F megyei úton haladt, a 19-es országút irányába. Az eddigi adatok szerint – a pontos körülményeket a további vizsgálatok során fogják megállapítani –
(balra ívelő kanyar, nedves úttest), elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, letért az úttestről, és egy beton hídfőnek ütközött.
A baleset következtében az autó utasa, egy 22 éves, ugyancsak ottományi nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Fotó: bihon.ro/INFO TRAFIC BIHOR
Az alkoholszondás vizsgálat kimutatta, hogy a 20 éves sofőr légalkoholszintje 0,32 mg/l volt. Vérmintát is vettek tőle a véralkoholszint pontos megállapítása érdekében. A rendőrök azt is megállapították, hogy a fiatalember vezetői engedélyét korábban felfüggesztették, így nem volt jogosult járművet vezetni közúton.
Az ügyben büntetőeljárás indult, és a bizonyítékok értékelése után a fiatalembert 24 órára őrizetbe vették. A vizsgálatok tovább folytatódnak az ügyben.

Fotó: bihon.ro/INFO TRAFIC BIHOR

