Bihari Napló
Halálba torkollott a veszekedés

Provokációból fakadó testi sértés vagy halált okozó testi sértés bűncselekménye miatt folyik nyomozás egy 18 éves Bihar megyei fiatalember ellen, miután ököllel megütött egy 47 éves férfit, aki elesett és beverte a fejét az aszfaltba. Az áldozat koponyatörést szenvedett és elhunyt, közölte kedden az ügyészség.

A tragikus eset hétfőről keddre virradóan, 00.15 óra körül történt Felsőlugason (Lugașu de Sus). A fiatalember és az áldozat között szóbeli vita alakult ki, ez fajult el. A fiatal ököllel ütötte meg a 47 éves férfit, aki elvesztette az egyensúlyát és elesett a 168-as jelzésű községi úton. Az ügyészség közleménye szerint az esés akut szív- és légzési elégtelenséget okozott, valamint koponyatörést és agyrázkódást is szenvedett a férfi, mely sérülések a halálát okozták. 

A nyomozók jelentése szerint a fiatalembert provokálta az áldozat, ugyanis szidalmazta a fiatalt és annak családtagjait, „súlyosan sértve ezáltal az emberi méltóságát”. A jelentésben az is szerepel, hogy az áldozat egy fémtárggyal a kezében erőszakos fellépést tanúsított a fiatalember ellen, akit 60 napos bírósági felügyelet alá helyeztek és nem hagyhatja el Bihar megyét az ügyészség értesítése nélkül.

 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben