Jogerősen 3 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Nagyváradi Ítélőtábla egy 20 éves váradi fiatalt, akinél a rendőrök többféle illegális szert találtak, telefonjában pedig számos fotót, amelyeken középiskolás diákok drogfogyasztás közben láthatók.
A bíróság helyt adott a vádlott fellebbezésének, és megállapította, hogy a korábban a Bihar Megyei Törvényszék által külön bűncselekményként kezelt tettek – kockázatos és nagy kockázatú drogok terjesztése, illetve pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos műveletek – valójában egyetlen bűncselekménynek számítanak.
Ezért az ítélőtábla hatályon kívül helyezte a 2025 májusában kiszabott 4 éves börtönbüntetést, és 3 év 4 hónap szabadságvesztést szabott ki. A büntetésből levonják azt az időszakot, amelyet a fiatal 2024 novembere óta előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben töltött.
Drogozó diákokról készültek felvételek
Az eset még 2024 novemberében történt, amikor a rendőrök a nagyváradi Iza utcán igazoltatták a fiatalt, miután ő és két kísérője gyanúsan viselkedett. A hátizsákja átvizsgálásakor több csomag tiltott anyagot találtak, köztük ketamint, kannabiszt, valamint más szintetikus szereket, írja a Bihon.
A fiatal elismerte, hogy a drogokat értékesíteni akarta, bár kezdetben azt állította, saját fogyasztásra tartotta. Egy barátja a rendőröknek elmondta, hogy a gyanúsított néhány órával korábban hozta magával a szereket otthonról, és korábban is árusított már különböző illegális anyagokat Nagyváradon.
A vádirat szerint a barátnőjének is adott kannabiszt, ismerőseinek pedig grammonként 60 lejért értékesítette azt. Az ügyfelekkel online tartotta a kapcsolatot, és többféle drogot – például ketamint, mefedront, klefedront és MDMA-t – adott el.
A rendőrök és az ügyészek a fiatal telefonjában több mint 50 fotót találtak, amelyek őt és más, középiskolás fiatalokat ábrázol drogozás közben. Emellett 15 kép is előkerült egy metamfetamin előállítására vonatkozó „recepttel”. Továbbá 43 videófelvételt is találtak, amelyeken drogfogyasztásra utaló jelenetek, különböző kábítószerek, valamint egy két méternél magasabbnak tűnő kannabisznövény is látható.
Az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte, hogy a fiatalnak nincs büntetett előélete, a per során együttműködő volt, és a kényszerintézkedések ideje alatt erőfeszítéseket tett a társadalmi beilleszkedés érdekében.
Korábban írtuk







