A rendőrség tájékoztatása szerint június 29-én, 21.40 óra körül érkezett bejelentés a 112-es segélyhívóra arról, hogy egy nyergesvontató Bánffyhunyad (Huedin) felől Nagyvárad irányába kiszámíthatatlanul közlekedik, ezért felmerült a gyanú, hogy a sofőr alkoholos befolyásoltság alatt áll.
A bejelentő arról is tájékoztatta a hatóságokat, hogy a kamion korábban egy közlekedési balesetben is érintett volt a körösfői (Negreni) egyik étterem parkolójában, ahol anyagi kárral járó ütközést okozott.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a járművet egy 56 éves, Kovászna megyei férfi vezette. A nyergesvontató félpótkocsija OSB-lapokat szállított.
A sofőr légalkoholszintje 1,02 mg/l volt. Nem sokkal később vérvizsgálatot is végeztek.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfit korábban már hasonló bűncselekmény miatt is felelősségre vonták. A rendőrök június 30-án 24 órára őrizetbe vették, majd a bíróság 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el.
Az ügyben a nyomozás zajlik.

