Kenőpénzért intézték az autók bejegyzését Bihar megyében – négy alkalmazott beismerte a vesztegetést
Kenőpénzért intézték az autók bejegyzését Bihar megyében – négy alkalmazott beismerte a vesztegetést

Fotó: Boda L. Gergely

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Négy alkalmazott, köztük két rendőr is beismerte, hogy összesen 790 alkalommal fogadtak el kenőpénzt a Bihar megyei gépjármű-bejegyzési hivatalban.

A négy vádlott összesen 56.431 lejt kapott a gépjárművek bejegyzésével kapcsolatos ügyintézés megkönnyítéséért.

Mindannyian két év és három hónap felfüggesztett szabadságvesztésben állapodtak meg az ügyészekkel, az egyezségek jóváhagyásáról azonban még a bíróságnak kell döntenie.

A Bihar Megyei Törvényszék melletti ügyészség november 3-i, keddi közleménye szerint a négy vádlott október folyamán kötött vádalkut az ügyészekkel. Mindannyian a Bihar megyei gépjárművezetői engedélyeket és járműbejegyzéseket intéző hivatal rendszámtáblákat készítő részlegén dolgoztak, és folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadása miatt indult ellenük eljárás.

A nyomozás során kiderült, hogy alig öt hét alatt összesen 790 alkalommal fogadtak el kenőpénzt.

C. M. B. P. rendőr 2021. március 8. és 26. között 236 alkalommal, összesen 16.327 lejt kapott. A pénzt a gépjármű-bejegyzési dokumentumok átvételével, ellenőrzésével és az ügyek elintézésével összefüggésben fogadta el, többek között azért, hogy megfelelő meghatalmazás nélkül eljáró személyektől is átvegye az iratokat.

P. E. O. szerződéses alkalmazott március 9. és április 13. között 180 alkalommal, összesen 10.824 lejt vett át. G. M. N., szintén szerződéses alkalmazott 218 alkalommal kapott pénzt, összesen 15.220 lejt, míg N. M. C. P. főtörzsőrmester 156 alkalommal, összesen 14.060 lejt fogadott el.

A kenőpénzeket a gépjárművek bejegyzésével és forgalomból való kivonásával kapcsolatos ügyintézés megkönnyítéséért, a jogszabályi előírások megsértésével kapták.

Felfüggesztett börtönbüntetésben állapodtak meg

A négy vádlott egyenként két év és három hónap szabadságvesztést fogadott el, amelynek végrehajtását hároméves próbaidőre felfüggesztenék.

A megállapodások közmunka végzését is előírják.

Három vádlott esetében ez 60 napot jelent, amelyet többek között a Gheorghe Șincai Megyei Könyvtárban, a Körösvidéki Múzeumban, a gyermekvédelmi igazgatóságnál vagy egyházi intézményeknél teljesíthetnek. A negyedik alkalmazott esetében a közlemény nem pontosítja a közérdekű munka időtartamát.

Emellett mind a négy vádlottat három évre eltiltanák bizonyos közhivatalok betöltésétől és az állami hatalom gyakorlásával járó tisztségektől.

Az ügyészek a kenőpénzként átvett összegeket zár alá vették az elkobzás érdekében. A vádalkukat a Bihar Megyei Törvényszékhez továbbították, amely dönt azok jóváhagyásáról vagy elutasításáról.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben