Frissítés
Négy férfit vett őrizetbe a rendőrség a fővárosban a 6. kerületi vasárnapi lövöldözés ügyében. A rendőrök testi sértés vagy más erőszakos cselekmény, közrend megzavarása és rongálás, valamint a fegyverekre és lőszerekre vonatkozó jogszabályok be nem tartása és fegyverek jogellenes használata miatt indítottak vizsgálatot.
A bukaresti rendőrség hétfői közleménye szerint a rendőrök röviddel az 112-es segélyhívószámon érkezett, utcai lövöldözésre vonatkozó, riasztás után azonosították az incidensben részt vevő négy férfit és kihallgatták őket.
A nyomozás során kiderült, hogy korábbi nézeteltérések miatt egy 27 és egy 29 éves férfi konfliktusba keveredett két másik, egy 28 és egy 29 éves férfival. A konfliktus során az elsőként említett 29 éves férfi több lövést is leadott, kárt téve két, a környéken parkoló személygépkocsiban. Ezt követően két ellenfele elkezdte ütlegelni őt, több ökölcsapást mérve az arcára, majd elvéve a fegyvert, távoztak. A megvert 29 éves férfi pedig a 27 éves férfi kocsiján távozott a helyszínről.
A rendőrök megtalálták, elkobozták és szakértői vizsgálat alá vetik a fegyvert is, amellyel a lövéseket leadták.
Kihallgatásuk után a négy férfit 24 órára őrizetbe vették, és a nap folyamán kérni fogják a bíróságon valamilyen kényszerintézkedés elrendelését ellenük. Az ügyet a főváros 6. kerületi ügyészsége vette át, a nyomozás folytatódik.
***
A fővárosi rendőröket vasárnap Bukarest 6. kerületébe riasztották, ahol a bejelentés szerint az egyik utcában lövések hallatszottak.
A bukaresti rendőrség közleménye szerint a helyszínre kiszálló rendőrök egy személygépkocsit találtak, amelynek hátsó ablaka be volt törve. Senki nem sérült meg – hangsúlyozták.
A nyomozás eddigi állása szerint egy személy az utcán leadott egy lövést egy airsoft fegyverből, majd autóval távozott a helyszínről, tájékoztat az Agerpres.
A főváros 6. kerületi rendőrsége tovább folytatja a nyomozást a lövést leadó személy, valamint az incidens többi résztvevőjének azonosítására és elfogására.







