Megtalálhatták a tavaly eltűnt brit turista holttestét a Bucsecs-hegységben
Megtalálhatták a tavaly eltűnt brit turista holttestét a Bucsecs-hegységben

Képünk illusztráció

Fotó: Kocsis Károly

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a romániai Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő.

A 18 éves George Smyth bristoli egyetemi hallgatót hónapokig kereste helikopterekkel, drónokkal és kutyákkal a Salvamont hegyimentő szolgálat, miután november 23-án a 112-es segélyhívón kért segítséget, arra panaszkodva, hogy eltévedt a hegyekben, kimerült és kihűléssel küszködik, írja az MTI.

A Mălăiești menedékház felé vezető turistaösvényen haladó fiatalember hozzávetőleges helyzetét a hegyimentősök bemérték és az utolsó segélyhívás után körülbelül 40 perccel elérték a megadott koordinátákat, de nem találták meg.

A Salvamont főnöke szerint aznap ónos eső esett és olyan sűrű köd volt, hogy a látótávolság a 10 métert sem érte el, így a fiatalember hátizsákját, amelytől feltehetően a haladás megkönnyítése érdekében vált meg, a korábban már átfésült térségben csak másnap találták meg. A hátizsákban gázpalack és hálózsák is volt, ami megmenthette volna az életét – részletezte a hegyimentő.

A hegyi csendőrség egységei, és a hegyimentők napokig keresték, a helikopteres, drónos keresést pedig azt követően is folytatták, hogy a lehullott nagy mennyiségű hó és a lavinaveszély miatt a térség megközelíthetetlenné vált. A Brassó megyei Salvamont csapatai áprilisban újrakezdték a keresést a Mălăiești és Țigănești völgyben, de akkor még több mint egyméteres hó borította a térséget, és nem jártak eredménnyel.

A törcsvári (Bran) rendőröket pénteken egy juhász értesítette arról, hogy a Ciubotea-völgyben emberi maradványokat talált.

A helyszínre érkezett rendőrök megtalálták a brit fiatalember iratait, de a holttest hivatalos azonosítását és a halál okának megállapítását az orvostani intézet, illetve a zernyesti (Zarnesti) ügyészség fogja elvégezni.

Korábban írtuk

A Brassó megyei Salvamont a történtekkel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben pontosította a keresés és a fiatalemberrel folytatott utolsó kommunikáció részleteit.

A hegyimentők szerint a Salvamontot ezúttal a helyszíni munkálatok támogatására kérték fel. A közlemény hangsúlyozza, hogy a kutatást már lezárták, a vizsgálatok azonban tovább folytatódnak az illetékes hatóságok irányításával, hogy minden kétséget kizáróan megállapítsák az elhunyt személyazonosságát, a halál okát és a tragédia körülményeit.

A Salvamont különösen fontosnak tartotta tisztázni az eltűnés estéjén lezajlott utolsó telefonbeszélgetés részleteit, mivel a nyilvánosságban olyan információk és értelmezések is megjelentek, amelyek szerint a fiatalembert esetleg a Țigănești menedékhely felé irányították.

A hegyimentők ezt határozottan cáfolják. Közleményük szerint George Smythnek azt ajánlották, hogy a Mălăiești menedékház irányába forduljon vissza, és egyetlen alkalommal sem javasolták neki, hogy a Țigănești menedékhely felé induljon. Az utolsó telefonbeszélgetés idején rendelkezésre álló koordináták alapján a fiatalember a sárga sávval jelzett turistaútvonalon, a Țigănești-tó térségében tartózkodott, és a Mălăiești menedékház felé haladt.

A diszpécser a koordináták alapján megerősítette számára, hogy a megfelelő útvonalon van, és a tájékozódását segítendő az útvonal nyomvonalát, az úgynevezett tracket is elküldte neki.

Hogy mi történt ezt követően, azt jelenleg nem lehet megállapítani – közölte a Salvamont. Éppen ezért a hegyimentők nem kívánnak feltételezésekbe bocsátkozni arról, merre haladt tovább a fiatalember, illetve milyen körülmények vezettek a tragédiához. Ezeket a kérdéseket az illetékes hatóságoknak kell tisztázniuk a folyamatban lévő vizsgálatok során.

A Salvamont azt is közölte, hogy a keresés a teljes időszak alatt napirenden maradt. Többször újra átvizsgálták a korábban ellenőrzött és újonnan kijelölt területeket is, az időjárási és terepviszonyok, valamint az új információk függvényében.

Az eltűnés estéjén a hegyimentők mintegy 40 perc alatt eljutottak a rendelkezésre álló koordináták által jelzett helyre, de a fiatalt nem találták meg. Másnap a kezdeti koordináták közelében megtalálták a hátizsákját. A keresést ezt követően is többször folytatták, a kijelölt turistaútvonalakon kívül is, beleértve azt a területet is, ahol most megtalálták a holttestet. Ezt a térséget a hegyimentők június 25-én és augusztus 1-jén is ellenőrizték.

A Salvamont szerint bizonyos szakaszokon akkor még hótorlaszok nehezítették a terep teljes átvizsgálását, ezért nem zárható ki, hogy a fiatalember olyan területen tartózkodott, amelyet hó borított.

A brassói hegyimentők végül arra kérték a nyilvánosságot, hogy a hivatalos vizsgálatok lezárásáig tartózkodjanak a nem megerősített információk és következtetések terjesztésétől. Mint fogalmaztak, minden, az események sorrendjére és a tragédia körülményeire vonatkozó következtetést csak a hatósági és orvosszakértői vizsgálatok befejezése után lehet felelősen levonni.

A Salvamont részvétét fejezte ki a fiatalember családjának és hozzátartozóinak.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben