A boncolási jegyzőkönyv szerint a fiú fején lőtt seb volt, ami feltehetően egy állatkábító pisztolytól származott. A lány sérülése szintén altatópisztolytól származhat.
– tudatta pénteken a Hargita megyei rendőrség, amely közölte azt is: a vizsgálatok még folytatódnak.
A Hargita megyei törvényszéki ügyészség sajtószóvivője, Dan Gîlcescu az Agerpresnek elmondta, a fiúnak a fején van egy sérülés, ami valószínűleg az állatkábító pisztolytól származik, a lánynak pedig a szíve környékén van egy hasonló seb, amit saját kezűleg okozhatott szintén az állatkábító pisztollyal.
A 20 éves fiú és a 19 éves lány holttestét szerdán találták meg egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében. Mindketten Bákó megyeiek voltak, és október 22-én kezdte el őket keresni a rendőrség, miután eltűnésüket jelentették a hozzátartozók. A fiatal pár mellett egy állatkábító pisztolyt is találtak a kocsiban.
Az ügyészek eddigi információi szerint a Bákó megyei fiatalok hozzávetőlegesen egy éve voltak együtt. Az ügyészség gyilkosság gyanújával kezdte meg a nyomozást az ügyben, de azt sem tartották kizártnak, hogy gyilkosság, majd öngyilkosság történt.







