Frissítés
A rendőrség közleményt adott ki a június 28-i, vasárnap történt baleset részleteiről. Eszerint a vizsgálatok során megállapították, hogy egy 53 éves nagyváradi nő miközben az Oneștilor utcán vezette gépjárművét és vissza akart fordulni az Aradi út irányába, a helyből elindulás során nem bizonyosodott meg a manőver biztonságosságáról és balra kanyarodva nekiütközött egy motorkerékpárosnak, aki a Körös (T. Vladimirescu) utca irányába haladt. A motorkerékpárt egy 38 éves élesdi férfi vezette. A vizsgálat során megállapították, a gépjárművet vezető nő nem volt alkoholos befolyásoltság alatt, a motorostól vérmintát vettek, ugyanis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nála nem használhatták az alkoholszondát.
*
A kora esti órákban történt balesetben egy személygépkocsi és egy motorkerékpár volt érintett, két sérültet – az autó egy fiatal női utasát és a motorkerékpárost – a helyszínen elsősegélyben részesítettek, majd mindkettőjüket kórházba szállítottak.
Korábban írtuk
A motoros férfi súlyos sérüléseket szenvedett, eszméletlen állapotban vitték kórházba, gépi lélegeztetésre szorul – írja a bihon.ro.
Az Ebihoreanul által megszólaltatott dr. Hadrian Borcea, az UPU-SMURD vezetője elmondta: a férfi állapota súlyos, kómában van, koponyasérülést szenvedett.

