Szinte megállás nélkül dolgoztak a Bihar megyei tűzoltók a hétvégén, közel hatvan riasztás érkezett
Szinte megállás nélkül dolgoztak a Bihar megyei tűzoltók a hétvégén, közel hatvan riasztás érkezett

Fotó: ISU

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőségének tűzoltói az elmúlt hétvégén közel 60 bevetésen vettek részt. Négy esetben tűzoltáshoz riasztották őket, 45 alkalommal pedig elsősegélynyújtást végeztek, emellett több más rendkívüli helyzethez is kivonultak.

A négy tűzeset közül kettő Nagyváradon történt: az egyik az ócskapiacon, ahol egy műanyag ponyva és kommunális hulladék kapott lángra, a másik pedig egy kéménytűz volt a Simion Ștefan (Bethlen Gábor) utcában.

További tűzesetet jegyeztek Szódon (Săud), egy családi ház elektromos elosztótáblájánál, valamint Biharmagurán (Măgura), egy gazdaság területén

– közölte a felügyelőség.

A biharmagurai tűzeset bizonyult a legsúlyosabbnak. A tűzoltókat december 13-án, szombaton 6.25 órakor riasztották, a helyszínre több tűzoltóegység és rohammentő érkezett.

A tűz rendkívül hevesen égett, nagy mennyiségű füsttel, és három melléképületet, valamint azok közös tetőszerkezetét érintette. Fennállt a veszélye annak is, hogy a lángok átterjednek a szomszédos épületekre.

A tűzoltóknak sikerült megfékezniük és eloltaniuk a lángokat, így több épületet és melléképületet, valamint két malacot is megmentettek. Ennek ellenére jelentős anyagi kár keletkezett:

leégett egy fatároló, egy csűr, valamint ezek és az istálló tetőszerkezete, mintegy 5000 szénabála, 2000 kilogramm zab, 10 köbméter tűzifa és egy körfűrészmotor.

A vizsgálatok szerint a tűz valószínűsíthető oka elektromos rövidzárlat volt.

A vaskohsziklási (Ștei) tűzoltók – akik rendszeresen gyűjtenek adományokat beteg emberek és tűzkárosult családok megsegítésére – ezúttal is jótékonysági gyűjtést indítottak, hogy anyagi támogatást nyújtsanak a biharmagurai családnak a leégett melléképületek újjáépítéséhez.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben