A Konstanca Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi egy teherautót vezetett a Dispensarului utcán. Egyelőre tisztázatlan okokból elveszítette uralmát a jármű felett, és több autót sodort el, amelyek közül néhány parkolt, mások pedig forgalomban voltak. A sofőr ezt követően az Aurel Vlaicu sugárúton haladt tovább a Tomis sugárút irányába, ahol a kamion egy forgalomelválasztó szigetnek, egy oszlopnak és végül egy fának ütközve állt meg.
A helyszínre több mentő-, SMURD- és rendőri egység vonult ki. A balesetben összesen tíz jármű volt érintett: a kamion, egy tömegközlekedési autóbusz és nyolc személygépkocsi.
A sajtóban megjelent felvételek szerint a rendőröknek fel kellett mászniuk a kamion vezetőfülkéjébe, hogy kimentsék a sofőrt. A körülmények egyelőre nem tisztázottak.
A baleset következtében két személy – egy felnőtt és egy kiskorú – kórházba került, további négy embert a helyszínen láttak el a mentősök. A kamionsofőr szintén orvosi ellátásra szorult. A rendőrség közlése szerint a férfinak korábban is voltak egészségügyi problémái.
A sofőrt alkoholszondával és drogteszttel is ellenőrizték, mindkét eredmény negatív lett. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indult büntetőeljárás, a hatóságok vizsgálják a baleset pontos körülményeit.

Fotó: observatorconstanta.ro

