Tűzesethez riasztották vasárnap hajnalban a nagyváradi tűzoltókat: a Grigore Erofte utcában egy négyemeletes tömbházlakás harmadik emeleti lakásában csaptak fel a lángok 03.50 óra körül.
A tűzoltók kiérkezésekor a tűz heves lángokkal égett, a sűrű, gomolygó füst pedig ellepte a lakást és lépcsőházat is, félő volt, hogy a lángok átterjednek a szomszédos lakásokra és a tetőszerkezetre is.
A tűzoltás megkezdésével párhuzamosan a tűzoltók a szomszédos lakásokat felkutatva evakuáltak a harmadik és negyedik emeleti lakásokból hét felnőttet és két gyermeket.
A lépcsőházat ellepő sűrű füst miatt az egyik negyedik emeleti lakásban lakókat,
Négy személyt a helyszínen kivizsgáltak, további három személyt kórházba szállítottak:
a kigyulladt lakás tulajdonosa felső végtagjain és légutain szenvedett égési sérüléseket, egy másik személyt füstmérgezéssel szállítottak kórházba, egy harmadik személy pedig pánikrohamot kapott.
A tűzoltóknak húsz percen belül sikerült megakadályozniuk a tűz tovaterjedését. A kigyulladt lakást a lángok szinte teljesen, mintegy 80 százalékban felemésztették, a tömbház mellett parkoló három járművet pedig a lehulló vakolat rongált meg.
A helyszíni vizsgálatok során megállapították: a tüzet egy felügyelet nélkül hagyott égő gyertya okozta.

