Kedden reggel házkutatásokat tartottak az alsólugasi polgármesteri hivatalban, valamint Sorbán Levente polgármester és egy másik vezető beosztású személy otthonában. Az akciót a Bihar megyei rendőrség gazdasági bűnözés elleni nyomozói hajtották végre, az ügyészség felügyelete mellett. A rendőrség közleményében azt írja, hogy a hatóságok egyelőre nem konkrét személyek ellen, hanem a feltételezett cselekmények kapcsán nyomoznak.
A gyanú szerint a vizsgált visszaélések a 2023. július 25-én Nagyváradot és több Bihar megyei települést sújtó heves vihar után történtek, amely jelentős károkat okozott számos háztartásban.
A nyomozás szerint az önkormányzat hamis vagy pontatlan adatokat és dokumentumokat nyújthatott be, amelyek alapján 528 helyi lakos részesült rendkívüli állami segélyben a viharkárok által érintett családok támogatására. A hatóságok számításai szerint ezzel mintegy 792 ezer lej kár érte az állami költségvetést.
Az ügy másik szála az önkormányzat által lebonyolított közvetlen beszerzésekhez kapcsolódik.
Két Bihar megyei céggel kötöttek szerződéseket szeizmikai szolgáltatásokra és műszaki tervezésre, amelyek földrengésbiztonság és energiahatékonyság-növelés előkészítését szolgálták volna. A rendőrség szerint ezek a szolgáltatások vagy egyáltalán nem valósultak meg, vagy csak formálisan, ami több mint 500 ezer lejes kárt okozott a helyi költségvetésnek. A hatóságok gyanúja szerint az ügyben okozott összesített kár megközelíti az 1,3 millió lejt. A keddi házkutatások során a nyomozók iratokat, pénzügyi és számviteli dokumentumokat, szerződéseket, valamint két mobiltelefont foglaltak le, írta közleményében a rendőrség, mely jelezte, hogy a vizsgálat folytatódik.
Közös kárfelmérés
Hívtuk az ügyben szerdán délután Sorbán Levente polgármestert, aki elárulta, hogy telefonbeszélgetésünk idején is még ott voltak a nyomozók a hivatalban. Az elöljáró a viharkár kapcsán elmondta: „mi voltunk az egyetlen hivatal, amelyik két nap alatt össze tudta szedni a dokumentációt, és ezek alapján kaptak az emberek kárpótlást a két és fél évvel ezelőtti viharkár után. A környező települések nem kaptak, emiatt volt is vita itt a polgármesterek között meg mi köztünk. Szerintem reálisak voltak azok a károk, és a bizottság nem milliárdokat szabott meg, hanem kb. 40–50 lej volt az átlagos összeg, amit kapott minden ember” – fogalmazott Sorbán Levente.
Megerősítette azt a rendőrség által közölt adatot, hogy 526 lakóház esetében ítélték meg a kártérítést, csakhogy azt nem az önkormányzat állapította meg – tette hozzá –, hanem a helyi önkéntesekből, a tűzoltóság és a prefektúra embereiből álló bizottság, amely a terepen mérte fel a károkat.
„Végül is ők állították össze, hogy a leadott kárigénylési kérvények közül melyek voltak a valóban jogos kérelmek. Volt egy pár ember, aki nem kapott pénzt, emiatt voltak is sértődések” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a kárigényléseket a prefektúra terjesztette fel a kormánynak, a pénzt kormányhatározattal kapták meg maguk a károsultak.
Szeizmikus vizsgálat
A másik ügy a Fejlesztési Minisztériumnak egy idei évi kiírásához kapcsolódik, ami arról szól, hogy olyan ingatlanok megerősítését finanszírozzák, amelyek nem földrengésbiztosak – magyarázta a továbbiakban Sorbán Levente. „A polgármesteri hivatal például egy régi téglaépület, de nincs benne betongerenda, emiatt egy földrengés esetén összedőlhet. A kiírás abból állt, hogy nyújtsunk be hatástanulmányokat, meg különböző dokumentumokat, hogy ezeket az épületeket rehabilitáljuk. Mi letettük a kérvényeket, a kollégák megrendelték a hatástanulmányokat. Nem kaptunk még támogatást, és a hatástanulmányokat még nem is fizettük ki, mert úgy egyeztünk meg a tervezőkkel, hogy ha egy konkrét terv támogatást nyer, csak akkor fizetünk. Szóval nincs semmiféle kár, mert nem fizettünk ki egy huncut vasat se nekik” – érvelt az elöljáró.
Mint mondta, a nyomozók akkor szedték össze és vitték el a hatástanulmányokat, ezért is elég furcsa az a vád, hogy el sem készültek ezek a tanulmányok.
Elmondta, hogy a PNL-s, Loredan Berzovan – aki a párt polgármester-jelöltje volt az önkormányzati választáson – osztott meg videókat a TikTok-on, amelyben azt sugallja, hogy az alsólugasiak jogtalanul kaptak pénzt a viharkár után. „Azt sejtem, hogy onnan fúj a szél” – zárta szavait Sorbán Levente.







