A forradalom Várad tartományban is jelentős visszhangot váltott ki. A korabeli pártjelentésekből kiderül, hogy a magyarországi események felerősítették a kommunista rendszerrel szembeni elégedetlenséget. A parasztok a kötelező beszolgáltatások, a munkások a rossz életkörülmények, a diákok pedig a politikai elnyomás miatt bírálták a rendszert.
Kupán Árpád történész a Várad tartományi pártbizottság jegyzőkönyvei és korabeli tájékoztatói alapján rekonstruálta, és az 1956 emlékezete Biharban című kötetben összegezte a történteket. Ennek a kiadványnak a segítségével idézzük fel a múltat.
Erdély elvesztésétől tartott a pártvezetés
Az 1950-es években az akkori Várad központú és nevű tartomány a mai Bihar megyénél nagyobb területet foglalt magában, a jelenlegi Szatmár, Szilágy és Arad megye egy részére is kiterjedt, lakossága pedig megközelítette a 950 ezret. A tartományi pártbizottság első titkára Banc Iosif volt. Az 1956-os események jól nyomon követhetők a pártbüró és a pártaktíva gyűléseinek jegyzőkönyveiből, valamint az ide befutó jelentésekből, tájékoztatókból. A hatalom már október 23-án foglalkozott a magyarországi eseményekkel, két nappal később pedig a tartományi pártbizottsági gyűlésen már „ellenforradalmi bandita akcióknak” minősítette azokat.
A pártvezetést különösen aggasztotta, hogy a lakosság egy része rendszeresen hallgatta a budapesti rádiót. A nagyszántói kollektív gazdaságban például október 24-én a tagság többsége egész nap a rádió mellett maradt, ezért nem dolgozott.
Nagyvárad, Székelyhíd és Szalonta környékén több paraszt örömmel fogadta Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, abban reménykedve, hogy megvalósítja korábbi reformprogramját. Semjénben az a hír terjedt, hogy Nagy Imre csak Erdély visszaadásának feltételével vállalta a kormányfői tisztséget. Innentől kezdve folyamatosan visszatérő motívum volt a pártgyűléseken a román állam állandó félelme, hogy Magyarország vissza akarja csatolni Erdélyt, és Magyarországon valójában ezért zajlik a forradalom.
A jelentések szerint Szalonta rajonban a híresztelések nyomán sót, petróleumot és más termékeket kezdtek felvásárolni, mert azt hitték, hogy Erdély Magyarországhoz kerül, és hiány alakul ki az alapvető árucikkekből.
A magyar forradalom iránti rokonszenv ugyanakkor a romániai társadalmi sérelmekkel is összekapcsolódott. A nagyváradi UNECOM egyik munkása, Mudura Ioan október 27-én a jelentés szerint kijelentette:
A parasztok elsősorban a beszolgáltatások miatt elégedetlenkedtek, a munkások pedig a munkahelyi körülmények és a szűkös ellátás miatt emeltek szót.
Fotó: Fortepan / Varga Béla dr.
„Magyarországon forradalom zajlik, nem ellenforradalom”
Október 30-án a nagyváradi Bábszínház két dolgozója, Cserős Lajos és Vilidár István nyíltan elutasította az események hivatalos értelmezését, mondván, Magyarországon forradalom zajlik, nem ellenforradalom. Ezt az ellentmondást erősítette az, hogy a romániai és a budapesti rádiók egymásnak ellentmondó híreket közöltek. A tartomány több településén kommunistaellenes falfirkák és névtelen levelek jelentek meg, az egyik jelentés pedig egy furcsa, megmagyarázhatatlan esetről számolt be:
A magyarországi események a romániai intézkedések megítélésére is hatással voltak. November elején új fizetési rendszert készítettek elő, és az erről szóló határozat került a közbeszéd középpontjába, valamelyest elterelve a figyelmet a magyarországi történésekről. Mindenesetre az új fizetési rendszer bevezetésének az időzítése sokak számára gyanút keltő volt.
– mondta a beszámoló szerint.
A pártvezetés eközben egyre keményebb fellépést sürgetett. Október 31-én Banc Iosif kemény intézkedéseket helyezett kilátásba az elhajlók, a megingók, és azok ellen,
Elhatározták az aktivisták kiképzését, a határ menti településekre vezénylését és felfegyverzését, valamint az önkéntes őrök számának növelését.
Fotó: Fortepan / Mácsai István
„Nagyobb fizetést, jogot a népnek”
Nagyváradon a Rulikowski temetőben halottak napján kézzel írott röplapokat találtak, amelyek a következő követelést fogalmazták meg: „Nagyobb fizetést, jogot a népnek”. A Kossuth utcai vendéglő egyik pincérnője pedig arra a kérdésre, milyen bor kapható, azt felelte, hogy piros, fehér és zöld. A párt ezt is nacionalista megnyilvánulásként értékelte.
A november 4-i szovjet beavatkozás után sem szűnt meg az együttérzés a magyar szabadságharcosokkal. Deák József, a székelyhídi állami gazdaság dolgozója november 5-én az oroszokat „banditáknak” nevezte, akik egy 200 milliós népet küldtek rá a tízmilliós Magyarországra.
Az év végére a jelentésekben egyre kevesebb nyílt ellenállásról szóló beszámoló jelent meg. Ez azonban nem feltétlenül a rokonszenv megszűnését jelentette: az emberek belefáradtak a kockázatos véleménynyilvánításba, miközben a magyarországi forradalom leverése után egyre kilátástalanabbnak látták a helyzetet. A kommunista hatalom ekkor már a megtorlásra készült, hogy elrettentse a lakosságot a további ellenállástól, és megszilárdítsa uralmát – de ez már egy másik cikk témája.
Fotó: Fortepan / Bogdán Mihály
A forradalom visszhangjai az iskolákban
A forradalom különösen erős visszhangot váltott ki az iskolákban. A nagyváradi diákok a Szovjetunió magatartását, a Sztálinról elnevezett utcák fennmaradását és a magyar nyelvű oktatás korlátozását is szóvá tették. A szövetkezeti középiskolában például azt kérdezték, hogy ha a nemzeti kisebbségeknek egyenlő jogaik vannak, miért szüntették meg az intézmény magyar tagozatát. A nagyváradi 2-es számú magyar tannyelvű iskola tanulói 15 pontból álló követelést fogalmaztak meg, amelyet azonban a hatóságok megtaláltak, mielőtt továbbíthatták volna. Szalontán a 3-as számú, hétosztályos iskola hatodik és hetedik osztályos diákjai a budapesti egyetemisták követeléseihez hasonló kiáltványt készítettek. A dokumentumból 400 példány készült el, amelyeket többnyire pártaktivisták udvarába dobtak be. Az iskola igazgatóját, Tordai Ferencet leváltották, majd őrizetbe vették, mert nem jelentette az ügyet a Securitatenak, a kiáltvány szerzőit pedig eltávolították az intézményből. A nagyváradi 4-es számú középiskolában András Gusztáv tanár néma felállással emlékezett meg a szabadságharc halottairól, és ismertette a diákokkal a budapesti egyetemisták követeléseit. Mihályi Zoltán tanuló a párt vizsgálata során azt mondta, hogy az iskola diákjainak 70–80 százaléka elégedetlen a magyarországi forradalom leverésével. Amikor arra kérték, nevezze meg őket, így válaszolt: „Magyar vagyok, s nem leszek az osztály besúgója.” Mihályit kicsapták az iskolából, és a többi diákot is szankcionálták, akiket bűnösnek találtak. András Gusztávot pedig nem sokkal később a Securitate őrizetbe vette.
Csíkszék
