Bihari Napló
A Bihari Napló-hetilap augusztus 7-i lapszámának tartalmából
A Bihari Napló-hetilap augusztus 7-i lapszámának tartalmából

Fotó: Bihari Napló

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Egy kis csapat nagy kalandja: díjjal tért haza a váradi robotikacsapat Hongkongból

Példaértékű az az elszántság, amellyel a váradi FabtonNV LEGO-robotikacsapat bebizonyította: ha igazán szeretnének valamit, az kitartó munkával megvalósítható. Közösségi összefogással sikerült kijutniuk Hongkongba, ahol részt vettek első nemzetközi megmérettetésükön. Díjjal és számos élménnyel, tapasztalattal tértek haza, utóbbiakról elsőként a Bihari Naplónak számoltak be.

Módosították a váradi parkolási szabályzatot, de lényegében semmi sem változott

A Nagyváradi Helyi Tanács legutóbbi ülésén módosította a város parkolási szabályzatát, de semmi lényeges nem változott: hétköznapokon, valamint hétvégenként és hivatalos ünnepnapokon is az eddigi előírások maradnak érvényben. Egyelőre rejtély, hogy miben állna a módosítás.

Angyalmorzsa: támogatói csoportot hozott létre Bíró Éva

Bíró Éva újságíró, blogger neve nem ismeretlen a nagyváradiak számára, hiszen évekig dolgozott rádiósként és tévériporterként. Az elmúlt években blogot is indított Angyalka gyógyul címmel, ahol bejegyzéseket oszt meg a daganatos megbetegedésével kapcsolatosan (de nem csak), nagy hangsúlyt fektetve a lelki gyógyulásra is. Most úgy érezte: eljött a pillanat, hogy egy intimebb csoportot hozzon létre, így született meg az Angyalmorzsa támogatói csoport néhány nappal ezelőtt – erről kérdeztük Bíró Évát.

Galéria

Fotó: Nagy József Barna

Képes történelem: múltidéző kiállítás látható Félixfürdő központjában

A gyanútlanul kerékpározó, a történelem, épített örökségünk, magyar múltunk, természeti értékeink iránt érdeklődő ember sokszor ott találja a legnagyobb kincseket, ahol nem is reméli. Jómagam is így jártam, amikor a napokban Félixfürdőn bringáztam, és egy különleges szabadtéri kiállításba „botlottam” a település központjában, a Tavasz (Primăverii) utcán, a kultúrház parkolójában – írja Nagy József Barna abban a cikkében, amelyben nemcsak a szabadtéri tárlatról olvashatunk, hanem a fürdőtelepülés letűnt történelméről is.

Karcsúbb sziluett stílusötletekkel

A homokóra testalkat az egyik leginkább vágyott női sziluett – nem véletlen, hiszen a karcsú derék, a harmonikus arányok vizuálisan az egész testet egyensúlyba hozzák. A hatás eléréséhez sokféle stílustrükk áll rendelkezésre: öv, wrap-ruha, V-nyak, A-vonal, optikai minták vagy kontrasztos panelmegoldások. Lapunk Baciu Nikoletta szín- és stílustanácsadót kérdezte a trükkökről.

Otthon, biztonságban: az idősek védelme érdekében indul program Nagyszalontán

Országos premier helyszíne lesz Nagyszalonta: a hajdúvárosban indul elsőként az az okosóra-alapú gondoskodási rendszer, amelynek célja, hogy az egyedül élő idősek biztonságban, támogatva élhessenek otthonukban. Cikkünkben a rendszer működéséről olvashatnak.

Kun Attila: Én csak játszani szerettem

Kevés dologban van akkora egyetértés a városban, nemzetiségtől függetlenül, mint abban, hogy a Bihar FC több mint fél évszázados történetének legnagyobb alakja Kun Attila. Az egykori román válogatott klasszis a közelmúltban hazalátogatott Nagyváradra, mi pedig éltünk a lehetőséggel, és múltidéző beszélgetésre hívtuk a lelátók egykori bálványát.

A Bihari Napló megvásárolható Nagyvárad újságosbódéiban és a Tabac Xpress nagyváradi üzleteiben is, valamint az előfizetők számára digitálisan is fellapozható a lap.biharinaplo.ro oldalon.

Galéria

Fotó: Bihari Napló

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben