Két évtizede töretlen az Enzian lendülete
Nem feledkezünk meg a gyökereinkről – ez a jelszava a Német Demokrata Fórum Bihar megyei szervezete által működtetett Enzian tánccsoportnak, mely a napokban ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A társaságnak jelenleg 16–20 tagja van, akik hetente két alkalommal, egy-egy órát gyakorolnak.
Már ősszel karácsonyi lázban égünk: vásárlásra ösztönözhet a túl korán érkező ünnepi hangulat
Még csak október közepén járunk, azonban a boltok egy részében már karácsonyi zene, ünnepi dekoráció és ajándékötletek fogadják a vásárlókat. Míg néhány éve csupán november közepén kezdték ellepni az üzleteket a karácsonyi díszek, ma már szeptember közepétől is találkozhatunk a jelenséggel. Ez pedig már nemcsak az országos és nemzetközi kereskedelmi trend része, hanem egyre erőteljesebben megfigyelhető Nagyváradon is. A kérdés azonban az: valóban egyre korábban szeretnénk készülni a karácsonyra, vagy egyszerűen hozzászoktatnak bennünket ahhoz, hogy már ősszel ünnepi lázban égjünk?
Ezek az egyéni vállalkozás indításának buktatói
Az egyéni vállalkozás alapítása nem merül ki a szükséges iratok benyújtásában, hiszen a tevékenység megkezdéséhez további engedélyekre is szükség lehet. A vállalkozás székhelye akár saját lakásban is kialakítható, bizonyos feltételek mellett társasházi jóváhagyás nélkül, arra azonban szintén ügyelni kell, hogy a vállalkozói tevékenység ne leplezzen valójában munkaviszonyt.
Ön felismerné a rákbetegség figyelmeztető jeleit?
Egy elhúzódó köhögés, egy nem gyógyuló seb a szájban vagy a megváltozott székelési szokások. Hétköznapi panaszok, amelyeket könnyű elbagatellizálni, pedig olykor daganatos betegség figyelmeztető jelei is lehetnek. A szervezetünk sokféleképpen jelezheti, hogy valami nincs rendben, ám ezeket a jelzéseket nem mindig vesszük komolyan. Dr. Kollák Erzsébet sugárterápiás szakorvossal arról beszélgettünk, melyek azok a könnyen félreértelmezhető jelek, amelyekre érdemes különösen odafigyelni, és tartós jelenlét esetén haladéktalanul orvoshoz fordulni.
A rendelőből az olimpiai döntőbe vezetett Szymiczek Alajos útja
Európa-bajnoki arany, ezüst és bronz, valamint olimpiai ötödik hely fűződik Szymiczek Alajos nevéhez. A nagyváradi születésű evezős a vízen és az orvosi pályán is megtalálta a hivatását, amelyet végül a világ túlsó felén folytatott.
A Bihari Napló megvásárolható Nagyvárad újságosbódéiban és a Tabac Xpress nagyváradi üzleteiben is, valamint az előfizetők számára digitálisan is fellapozható a lap.biharinaplo.ro oldalon.

Fotó: Bihari Napló

