Többfrontos támadás a premontrei apát ellen
Ez a címlaptörténete a Bihari Napló-hetilap július 3-án, csütörtökön megjelenő számának, amelyben többek között felidézzük: amellett, hogy a nagyváradi önkormányzat ki akarja lakoltatni Fejes Rudolf Anzelm apátot a váradi premontrei kolostorból, már a közegészségügyi igazgatóság is bekerült a „képbe”. A hozzájuk érkezett panasz szerint ugyanis túl hangos a premontrei templom harangja.
Kérdéses a jelenlegi ösztöndíjrendszer jövője
Éles vitákat és országos tiltakozási hullámot váltott ki a román kormány terve, amely drasztikusan átalakítaná a közoktatási ösztöndíjrendszert. A támogatások számát csökkentenék, az odaítélés szigorodna, a diákok és szülők szerint ez súlyos egyenlőtlenségekhez vezethet. Iskolaigazgatókat és szülőt kérdeztünk az ösztöndíjak létjogosultságáról, lehetséges pozitív és negatív hatásairól.
Villanyszámla-támogatást igényelhetnek a rászorulók
Július 1-jétől megszűnt az áram árának hatósági korlátozása Romániában, és célzott támogatás lépett a helyére. Összeállításunkban ismertetjük, kik jogosultak a havi 50 lejes energiautalványra, hogyan lehet igényelni, mikortól működik az applikáció, és mire használható fel a támogatás.
Fontos a bizalom és a tisztelet a gyermekek kiegyensúlyozott kétnyelvűvé válásához
A vegyes házasságban élő gyermekek iskolaválasztása során egészen más szempontokat kell figyelembe venni, mint a magyar anyanyelvű családokban felnövőknél. Viszont dr. Bartha Krisztina kétnyelvűség-kutató szerint a szülőknek már a nyelvelsajátítás ideje alatt oda kell figyelniük néhány dologra. Cikkünkben ezeket foglaljuk össze, de kitérünk a harmadik nyelv tanulását érintő kérdésekre is.

Fotó: Paizs Zsolt
Börtönélet Nagyváradon: „A munka vigasztalódás, egy túlélési eszköz”
Évente olvashatnak beszámolókat lapunkban a nagyváradi börtönéletről, a mindennapokról és az életkörülményekről. Idei látogatásunk során a rácsok mögötti munka bemutatása kapta a nagyobb hangsúlyt, és az, hogy mit is jelent ez a lehetőség az elítélteknek. A helyi sajtósok számára idén is a romániai büntetés-végrehajtási dolgozók napja alkalmából szerveztek nyílt napot a héten.
Kutyás terápiával az elfogadásért: megrendezték a Bonitas központ második gyerektáborát
Kágyán, a szakiskola kollégiumában és annak területén tartották meg idén június 23. és 27. között a Bonitas nyári táborát, amelyben ép és sajátos nevelési igényű gyerekek vettek részt. A tábor a hátrányos helyzetű gyermekek számára nemcsak terápiás lehetőséget jelent, hiszen sokaknak ez az ötnapos program az éves nyaralásukat jelenti. A foglalkozásokról Balogh Éva Zita gyógypedagógust, főszervezőt kérdeztük.
Az elkerülő út megnyitása nyújthat megoldást a Biharon áthaladó nehézgépjármű-forgalomra
Több olyan bihari lakos is van, akiknek az életét jelentősen megnehezítik a házuk előtt, a főúton elhaladó teherautók. A bihari elkerülő út megnyitása után remélhetőleg meg fog oldódni ez a probléma. Egy olvasói panaszra reagálva a nagyváradi útügyi körzet vezetőjét, Traian Bulzant kérdeztük.
Telek András: Nem cserélném el azt a korszakot
Májusban még a Fradi-öregfiúk csapatkapitányaként emelhette magasba az Egy Nemzet Kupája győztesének járó trófeát Váradon, június végén pedig ismét visszatért a városba Telek András, a Bajnokok Ligáját is megjárt zöld-fehérek legendás középhátvédje. A népszerű „Mancival” ezúttal egy kötetlen, jó hangulatú beszélgetésre ültünk le a Bodega kultúrkocsmában. A Sportlegendák nyomában a vele készített interjúval folytatódik.
Új helyszín és új szereplők a Középkori Fesztiválon
A nagyváradi várban és a Sebes-Körös partján rendezik meg idén a Középkori Fesztivált július 4–6. között. Összeállításunkban a fesztivál részletes programját közöljük.

Fotó: Pinterest
Vakációs divat: mit viseljünk idén nyáron?
Hasznos, a mindennapokban is alkalmazható öltözködési tanácsokat adunk a nyári vakációra készülőknek. Összeállításunkban szó esik a testalkatra szabott strandviseletről, a minták és színek idei trendjeiről, valamint a leggyakoribb stílusbakikról is. Baciu Nikoletta stílus- és színtanácsadót kérdeztük.
A Bihari Napló megvásárolható Nagyvárad újságosbódéiban és a Tabac Xpress nagyváradi üzleteiben is, valamint az előfizetők számára digitálisan is fellapozható a lap.biharinaplo.ro oldalon.

Fotó: Bihari Napló







