Pikó Stefánia

Fontos üzenetet közvetít Oláh Erzsébet Kötődések című könyve, ugyanis ahogyan a szerző elmondta, arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a kézírás képességének elsajátítása, illetve ennek a rendszeres alkalmazása sokkal többet jelent a hagyományosabbnak mondható életmód megőrzésénél. Vannak olyan kisebb-nagyobb közösségek, oktatási intézmények, ahol úgy gondolják, nincs már arra szükség, hogy a gyerekek megtanuljanak kézzel írni, hiszen ma már szinte mindenki számítógépen oldja meg a feladatokat. Oláh Erzsébet azonban ragaszkodik a kézíráshoz, Kötődések című könyvében pedig alá is támasztja, hogy miért.

A munkát három részre lehet felosztani, az elsőben derül fény arra, hogy mit is ért a szerző a kötődések fogalma alatt, és hogyan kapcsolódik ez a grafológiához, azaz a kézírás elemzéséhez. A kötődések főleg a barátságot jelenti ebben a kontextusban, amely, mondanunk sem kell, igen meghatározó emberi kapcsolat. A könyv második részében hangzik el az, amely talán a legfontosabb üzenete ennek a munkának: a kézírás képességének az elsajátítását nem szabad mellőzni, ugyanis fontos szerepet játszik a személyiségfejlődésben.

A grafológiáról egyébként érdemes tudni, hogy az eljárást – tehát a személyiségjegyek feltárását kézírás alapján – nem támasztják alá tudományos bizonyítékok, így tudományosan megkérdőjelezhető, ennek ellenére meglehetősen széles körben alkalmazzák.

A könyv harmadik részét épp egy grafológiai elemzés képezi, a szerző különböző korosztályokba tartozó, kisebb létszámú csoportokat hozott létre, akiknek a kézírását kielemezte. Érdekesség, hogy az elemzéseket olyan személyek kézírásán végezte el, akik egyébként barátok, és elmondása szerint, a kapcsolatokra, kötődésekre fény is derült ezekben az elemzésekben. A szerző hozzátette, örült neki, hogy egyik kézírás esetében sem talált arra utaló jeleket, hogy az adott személyek között hamis barátság lenne.

Ami nem derült ki

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szombati könyvbemutató hagyott némi kívánnivalót maga után, és erről is érdemes említést tenni. A kötetbemutatón a szerző beszélgetőpartnere Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkipásztor volt. A kötetbemutató azonban nem kérdezz-felelek módszerrel zajlott, amivel nem is lett volna gond, viszont összességében sokkal többet tudhattunk meg a lelkipásztor életéről, mint a szerző munkásságáról. A szerző jóformán a könyvbemutató végén, a kérdések alatt mondhatta el a jelenlévőknek mindazt, amit fentebb összegeztünk.

A lelkipásztor elmondta, egy rövid ideig élt Nagyváradon is, de nem élvezte különösebben az ittlétet, mivel úgy érezte, a városban nem lehet teljesen önmaga, és ezt egyszer egy nagyváradi személy meg is mondta neki – pontosabban arra kérte, hogy ne legyen olyan közvetlen, nyitott mindenkivel. Azt is hozzátette, hogy a városi közeg nem egészséges, és szinte teljesen ellehetetleníti az emberek számára azt, hogy megismerjék a természet tanítását. Mindezeket a megjegyzéseket azzal előlegezte meg, hogy nem lesz népszerű. Elmondta, nem szeretné kijelenteni, hogy Székelyföldön jobb, de boldogabban él a 200 lelkes faluban, mint bármilyen városban.

Mindezek mellett még sok mindent megtudtunk róla, arra viszont nem derült fény, hogy a szerző mióta és milyen indíttatásból kezdett el a grafológiával foglalkozni, hogyan fedezte fel ezt az eljárást, hogyan született meg ez a kötet, vannak-e korábbi munkái, és ha igen, milyen témában. A kötetbemutatókra jellemző felolvasás is kimaradt, amivel általában ízelítőt szoktak nyújtani az érdeklődőknek.

A könyvbemutató formális része után azonban következhetett a lazább beszélgetés, az állófogadás, amely során a megválaszolatlan kérdéseket mégiscsak volt alkalom feltenni, ugyanakkor lehetőség volt a kötet megvásárlására és dedikáltatására is.

Fotók: Borbély Tibor/Festum Varadinum