Ezen a hétvégén ismét közlekedik a városnéző busz Nagyváradon. A jármű május 23-án 17 órától, míg május 24-én, vasárnap 12 órától óránként indul a főtérről, mindkét nap egészen 20 óráig, ekkor indul az utolsó járat – áll a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) közleményében.
Az aluljáró építési munkálatok miatt az autóbusz útvonalán is módosítani kellett, a busz ezentúl a következő útvonalon halad majd: Szent László tér – állatkert – Körösvidéki Múzeum – Szabadkőművesség Múzeuma – ortodox zsinagóga – Nagyvásártér (December 1. park) – E. Gojdu Főgimnázium – Bunyitay liget (I. C. Brătianu park) – Nymphaea Aquapark – gyorsforgalmi út – Teodor Neș híd – Berzei utca – Kanonok sor – Ion Creangă tér – nagyposta – igazságügyi palota – Darvas-ház – Bémer tér – városháza – Szent László tér.
A jegy felnőtteknek 15, gyerekeknek 7 lejbe kerül és a sofőrtől lehet megvásárolni készpénzes fizetés esetén, de a 7429-es számra küldött SMS-ben is lehet jegyet váltani (a CTA betűsort kell beírni felnőttek, a CTR betűsort pedig gyerekek esetében). Jegyet a 24PAY applikáción keresztül is meg lehet venni.
A járatok indulását befolyásolhatja az időjárás, záporok, zivatarok esetén az autóbusz nem indul el városnéző körútra.

