Aluljárókkal és külön villamossávval tehermentesítenék a Vitéz utat Nagyváradon
Aluljárókkal és külön villamossávval tehermentesítenék a Vitéz utat Nagyváradon

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Nagyvárad komolyan gondolja, hogy aluljárókat épít az Aradi út, a Teleki utca és a Vitéz (Decebal) út kereszteződésébe: elkezdődött a projekt hivatalos előkészítése.

A nagyváradi önkormányzat jelentős beruházást készül végrehajtani a város egyik legforgalmasabb csomópontjában: a Vitéz (Decebal) út, az Aradi út és a Teleki (Primăriei) utca kereszteződésében, az Emanuel-templom közelében.

A helyi tanács április 30-i ülésén jóváhagyta az infrastrukturális fejlesztés műszaki-gazdasági dokumentációjának elkészítésére vonatkozó határozattervezetet. Ez a döntés magában foglalja a megvalósíthatósági tanulmány, az építési engedélyezési tervdokumentáció, valamint a jövőbeli beruházás kiviteli terve elkészítésének költségvetését.

Az elkészítendő dokumentációk határozzák majd meg, hogyan kell átszervezni a forgalmat a szóban forgó csomópontban.

A polgármesteri hivatal által a tanácsülés után kiadott közlemény kiemeli, hogy a projekt magában foglalhatja „egy vagy több felüljáró/aluljáró” kialakítását az érintett csomópontban. Az elképzelések szerint külön sávot is kialakítanak majd a tömegközlekedési eszközök, elsősorban a villamosok számára, ugyanakkor kerékpárutakat is létesítenének, továbbá a gyalogos közlekedést is jobbá tennék gyalogos zónák kialakításával.

Idézet
A közszállítási járművek számára kialakított külön sávok csökkentik az utazási időt és növelik annak vonzerejét, ösztönözve a tömegközlekedés használatát

– áll a polgármesteri hivatal közleményében. Az önkormányzat szerint a beruházás hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez és a levegő minőségének javításához is.

Fotó: PMO - Nagyváradi Polgármesteri Hivatal

Az elfogadott határozat rögzíti, hogy a projekt műszaki-gazdasági dokumentációjának teljes értéke 2 945 842 lej áfával együtt. Ebből 749 244 lej vissza nem térítendő támogatás az Észak-Nyugati Regionális Program 2021–2027 keretében. A fennmaradó összeget az önkormányzat fedezi, amely tartalmazza a nem elszámolható költségeket és a város saját hozzájárulását is.

A helyi tanács által elfogadott javaslat szerint Nagyvárad 2 181 307 lej nem elszámolható költséget, valamint 15 290 lej társfinanszírozást vállal.

A projektet Nagyvárad önkormányzata nyújtotta be az Észak-Nyugati Regionális Program 2021–2027 keretében, az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséggel partnerségben. Korábban Florin Birta polgármester elmondta, hogy az önkormányzat időben szeretné előkészíteni több projekt dokumentációját, hogy azokat az új európai finanszírozási lehetőségek megnyitásakor azonnal be lehessen nyújtani.

Korábban írtuk

Idézet
A tanulmányok után kiderül, milyen megoldást kell ott alkalmazni, de az a fontos, hogy ezzel a kérdéssel is foglalkozunk, hogy megoldjuk a forgalmi problémákat a Decebal sugárút és az Emanuel-templom környéki csomópontban

– nyilatkozta Florin Birta.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben