A hatóság szakemberei az ilyenkor megnövekedett fogyasztás, a hagyományos ételek széles választéka és a háztáji vágások számának növekedése miatt fokozott figyelmet fordítanak a szigorú ellenőrzésekre, amelyek Nagyváradon, Belényesben, Vaskohszikláson (Ștei), Diófáson (Nucet), Élesden, Mezőtelegden, Szalontán, Tenkén, Székelyhídon, Érmihályfalván és Margittán, valamint a megye más településein zajlanak.
A DSVSA csapatai vágóhidakat, élelmiszer-feldolgozókat, hentesüzleteket, hal-, tej- és tojásfeldolgozókat, cukrászatokat, pékségeket, áruházakat, kisebb élelmiszerboltokat, piacokat, raktárakat és vendéglátóhelyeket vizsgálnak. Emellett azoknak az állattartóknak és kereskedőknek az ellenőrzése is hangsúlyos, akik élő állatok mozgatásával vagy értékesítésével foglalkoznak.
A sertéspestis (PPA) és a kis kérődzők pestisének (PMR) romániai helyzete miatt a hatóság rendőri együttműködéssel közúti ellenőrzéseket is végez. Ezek során élő állatok, valamint hús- és húskészítmények szállítását vizsgálják meg, függetlenül attól, hogy kereskedelmi járművel vagy magánautóval történik-e. Kiemelt figyelem irányul azokra a sertésekre, húsokra és húskészítményekre, amelyek olyan háztartási gazdaságokból származnak, ahol a sertéspestis miatt korlátozások vannak érvényben.
Korábban írtuk
– tilos a sertések, sertéshús vagy húskészítmények forgalmazása a sertéspestis miatt korlátozás alá eső területekről;
– élő sertést csak olyan gazdaságból lehet vásárolni, amely megfelel a jogszabályoknak, és minden szükséges dokumentummal rendelkezik;
– a sertéspestis helyzete miatt a megye összes állatvására határozatlan ideig zárva tart;
– kereskedelmi célú állatvágás kizárólag engedélyezett vágóhidakon történhet;
– háztáji sertésvágás csak nyilvántartott gazdaságban, állatorvosi vizsgálat után engedélyezett, és csak saját fogyasztásra;
– a házi vágásból származó hús értékesítése továbbra is szigorúan tilos;
– a családi fogyasztásra szánt sertéshús csak állatorvosi vizsgálat után fogyasztható, különös tekintettel a trichinella-vizsgálatra. A DSVSA-hoz tartozó egységekben ennek díja 27 lej + áfa;
– ugyanez a vizsgálati kötelezettség érvényes más fajok – például juh, kecske vagy borjú – háztáji vágására is;
– nem szabad vaddisznóból vagy hagyományos, ellenőrzés nélküli forrásból származó húst fogyasztani vagy továbbadni vizsgálati eredmény nélkül;
– tilos az élelmiszerek utcai, engedély nélküli árusítása vagy közúti járműből való értékesítése; az ilyen esetek akár 40.000 lejes bírsággal is járhatnak, az áru teljes elkobzása mellett;
– a fogyasztók csak engedélyezett üzletekből vásároljanak élelmiszert, ahol biztosított a megfelelő ellenőrzés;
– online vásárlás esetén különösen fontos meggyőződni arról, hogy a gyártó vagy forgalmazó rendelkezik érvényes állategészségügyi engedéllyel;
– a tojásoknak csomagoltnak, jelöltnek kell lenniük és engedélyezett csomagoló központból kell származniuk;
– a nyers tejet és az abból készült termékeket csak kijelölt, higiénikus körülmények között szabad árusítani, megfelelő csomagolással és a termelő által megadott részletes tájékoztatással;
– a kereskedelmi forgalomba kerülő húsnak – bármilyen állatfajról legyen szó – egészségügyi jelöléssel kell rendelkeznie;
– a pékségek és cukrászatok szezonális termékei csak engedélyezett és megfelelően jelölt csomagolásban hozhatók forgalomba;
– a zöldségek és gyümölcsök csak engedélyezett árusoktól vagy piacokon értékesíthetőek, friss, egészséges állapotban és a származás feltüntetésével.
A hatóság arra kéri a lakosságot, hogy minden gyanús esetet vagy szabálytalanságot haladéktalanul jelentsen. Bejelentés tehető a DSVSA Bihar megyei székhelyén vagy területi kirendeltségein, telefonon a 0259/266-141-es számon, illetve e-mailben az office-bihor@ansvsa.ro címen. Emellett működik az országos ANSVSA Call Center is a 0800-826-787-es telefonszámon és a callcenter@ansvsa.ro e-mail-címen.







