Bihari Napló
Ave Maria címmel koncertet tartottak a székesegyházban
Az immár 12. éve hagyományos Ave Maria koncertet tartották meg a nagyváradi római katolikus székesegyházban augusztus 28-án, vasárnap, 19 órai kezdettel.

Tóth Gábor

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt zajló zenei esemény kezdeményezője, szervezője, Oláh Gabriella kántor vezetésével a műsor első felében a székesegyház Szent Cecília kórusa énekelt (a cappella, illetve vonósnégyes kíséretével is), a műsor második felében vonós hangszeres művek, köztük átiratok hangzottak el, emlékezetes szóló közreműködésekkel. A 10 vonós előadót név szerint is említette a programlap: Costin Éva, Székely Boglárka, Țurcanu Gyöngyi, Anca Gîngă, Ioana Gîngă, Costin Albert, Oláh Gabriella (hegedű), Vasile Vulturar (brácsa), Ichim Beáta (gordonka), Veres Lóránt (nagybőgő) – egykori és mostani filharmóniás művészek, tanárok és két diák is – a kamarazenekarban szüleikkel együttműködve nagyszerűen mutatva a zenei hivatás és tehetség tiszteletteljes hagyományozódását.

Megközelítőleg száz érdeklődő hallgatta meg a 75 perces koncertet, melyre egyházi és világi, barokk, klasszikus, romantikus zeneirodalomból, de még a kortárs, kicsit könnyűzenébe hajló ízekből is válogattak közkedvelt és kevésbé ismert darabokat is az előadók, mindezt a címadó témához konkrétan vagy érzésvilágban kapcsolva. Kolumbusz Santa Maria hajója nyomán tematikusan ide soroljuk az idén márciusban elhunyt Vangelis A paradicsom meghódítása zenei részletét is.

A Szent Cecília kórus a Costin (Éva és Albert), Vulturar, Ichim összetételű kvartettel közösen szólalt meg a kezdő a cappella dallamot leszámítva. Énekükben elhangzott: Angyaloknak királyné asszonya, Ó Nagyasszony, Michelangelo Grancini Dulcis Christe, Wolf Péter Ave Maria, Victor C. Johnson Ubi Caritas (ez utóbbi a Taizé-énekek kortárs ízlésvilágának képviseletében). Georg Philipp Telemann (aki nagyjából háromszor annyi zenét írt, mint J. S. Bach) D-dúr concertója négy hegedűre a Costin és Gîngă szülő-gyermek művészpárosok előadásában szólt. Ezt követte a tíz tagú vonósegyüettes hosszabb műsora: Händel Sarabadne a HWV 437 szvitből, ismét Telemann ún. Lengyel concerto, a híres Caccininek tulajdonított (de Vlagyimir Vavilov) Ave Maria Veres Lóránt megérintően szép, bensőséges érzéseket tolmácsoló szavakon túli nagybőgőszólójával, ifj. Charles Wesley kéttételes 1. kvartettje, Dvorák f-moll románca Costin Albert nagyszerű, pontos, átélt szólójával, a folytatásban Ennio Morricone Gabriel oboája (vonósletét), a már említett Vangelis-darab, Rolf Løvland You Raise Me Up (vonósletét), zárásként Karl Jenkins Palladio (bevezető tétel). A komolyzene-utánzatokat író rendkívül népszerű walesi Jenkins egy méretesebb műve, The Armed Man c. békemiséje egyébként tavaly augusztusban hangzott el Váradon, a filharmónia előadásán. Jenkins Palladiója szerzői szándéka szerint a címszereplő reneszánsz építész előtt tiszteleg, de nyitótételének némely építőeleme inkább emlékeztetett Vivaldi barokk Velencéjére.

Minőségi összhangban kidolgozott koncertet hallhattunk az előadóktól, éneken és hangszeres zenén túl pedig a leglényegesebbet is sikerült átadniuk az Ave Maria-üzenettel, a székesegyházban vasárnap este a zenei rezgések meta-tartománya által valami más megfoghatatlan is körülölelte a jelenlevőket.

 
Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben