Bihari Napló
Az absztrakt sokatmondó hatalma

Törő Enikő

Újabb kiállítást nyitnak meg ma, csütörtök délután a nagyváradi Szent László téren. A szabadtéri tárlaton ezúttal egy Nagyváradról Franciaországba elszármazott művész és pedagógus, Daniela Brosset DAÏA alkotásai lesznek megtekinthetők. Ezúttal nem fotókat állítanak ki, hanem digitalizált festményeket. Daniela Brosset egyébként speciális igényű gyermekekkel foglalkozik pedagógusként, a művészetet számukra egyféle terápiás kezelésként használja. Emellett azonban festészeti műhelyeket, foglalkozásokat is szervez, ahol minden korosztályú művészlelkű személyt szívesen fogad.

Az általa alkotott festményeken leginkább az absztrakt technika mutatkozik meg. Az alkotásokat már több országban kiállították, Franciaországban, Olaszországban, Monacóban, Spanyolországban és Ausztriában, időközben pedig több díjat is elnyert. Az egyik legfontosabb kiállításának azonban az ittenit tartja, ugyanis innen indult el. 
A kiállítás megnyitóját tehát ma, csütörtökön délután 18 órai kezdettel tartják a Szent László téren. A tárlat kurátora Vioara Bara képzőművész, különleges meghívott pedig Miorița Săteanu, a város díszpolgára. Zenei aláfestést nyújt Ioana Dascălu. A kiállítás Ovi D. Pop fotóművész szervezi.


 


 

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben