a megjelent gyászolók pedig virágokat helyeztek el a koporsó előtt, és némán emlékeztek mindenki kedves Ida nénijére.

A kora délutáni októberi napfényben a Steinberger kápolnánál megtartott gyászszertartáson a rokonok, barátok, pályatársak és tisztelők állták körül a koporsót. A gyászbeszédet Magyari Zita Emese nagyváradi unitárius lelkész mondta, aki Pál apostol Timóteushoz írt második levelének jól ismert soraival kezdte búcsúztatóját:

A lelkész kiemelte, hogy ezek a szavak különös erővel szólnak Bathó Ida életéről.

– fogalmazott.

– tette hozzá Magyari Zita Emese.

A gyászban ugyanakkor ott van a végesség kérdése és az elkerülhetetlen veszteség fájdalma is. A lelkésznő szerint azonban Bathó Ida életére visszatekintve

A lelkész hangsúlyozta, hogy a színművésznő élete teljességét az is mutatta, hogy meggyőződéssel hirdette azt, hogy a hite adta számára az erőt és a reményt.

Élete szorosan összefonódott a nagyváradi színházzal

Ezt követően felidézte Bathó Ida életútját, elmondva, hogy 1938. február 25-én Homoródszentpálon született. Ifjúkorának meghatározó városa Marosvásárhely volt, ahol a Színművészeti Intézetben tanult. A marosvásárhelyi éveket követően két évig Sepsiszentgyörgyön élt, majd 1962-ben Nagyváradra szerződött.

1962. október 27-én házasságot kötött Földes Lászlóval. Házasságukat egy gyermekkel, Katikával áldotta meg az Isten, akit azonban kegyetlen hirtelenséggel veszített el. A lelkésznő szerint ez a veszteség Bathó Ida életének egyik legnehezebb terhévé vált,

– így foglalta össze a lelkésznő azt a küzdelmet, amely Bathó Ida életét jellemezte. Mint mondta, mindez ott ragyogott a színművésznő tekintetében. Felismerhető volt benne az élni akarás, a mások iránti kíváncsiság, valamint az a vágy, hogy jelen legyen, hogy benne legyen a világban.

Ebben a világban pedig fontos helyet foglalt el a színház, a nagyváradi magyar közösség és az unitárius egyházközség. Mindhárom az otthont jelentette számára.

– idézte fel Magyari Zita Emese.

A lelkésznő arról is beszélt, hogy a betegség, a gyengeség és szeretett lánya elvesztése olyan terheket jelentettek, amelyeket kívülről talán soha nem lehetett teljesen megérteni.

Ebben a hiányban is megőrizte a reményt, hogy Istennél örök otthonra lelhet.

A búcsúzó közösség számára azonban Bathó Ida hiánya kézzelfogható lesz. Hiányozni fog az egyházközség imatermének első székéből, a színház életéből és a nézőtérről.

– hangzott el a gyászbeszédben.

A lelkész szerint azonban a halál csak a földi együttlétnek vet véget: mindaz, amit egymás életébe beleírtunk, velünk marad. Bathó Ida emléke ott lesz azokban, akik szerették, a tőle kapott szeretetben, felidézett mondataiban, színházi és egyházközségi történetekben, szerepeinek emlékében.

A búcsúban osztoztak a rokonok, barátok, szomszédok, ismerősök, a színház munkatársai, az unitárius egyházközség tagjai és a nagyváradi magyarság mindazon tagjai, akik ismerték és elismerték Bathó Idát.